Érdekes, hogy superstan is már aggódik értem; értékelem ebbéli érzéseit.
Olvastam régi blogokat régi emberektől, akiket szeretek-szerettem. Néha az ember úgy érzi, hogy jobban kellett volna figyelnie másokra, néha, hogy jobban kellene figyelnie másokra, de a mindenkori jelen pillanatban mégsem. Valószínűleg pedig de, csak korlátok vannak és bárhogy szeretnénk, nem tudunk mindenkinek mindig ott lenni és figyelni és meghallgatni és letörölni arcáról minden könnyet, hogy ne legyen se fájdalom, se halál, se jajkiáltás.
Viszont néha jó utólag meghallgatni valakit. Erre például jó az internet. Néha visszanézel valaki elmúlt lelkének áporodott nyomába és meglátod, mi volt ő és így talán arról is fogalmat alkothatsz, most ki. Nem teljesen, de jobban.
Néha nem tudom, hogyan lehetne másokon jól segíteni, pedig úgy érzem, tudnom kellene. Mert az nem lehet, hogy nem. Gyerekes, de talán igaz gondolat. Mint ahogy ez is: "szerintem jól teszi, hogy a legjobbat keresi még annak árán is, hogy emiatt sokat kell csalódnia."
De persze az is, hogy el kell tudni engedni.
De persze: "Mert én ÉN vagyok"
És persze: "IGEN"
Bonyolult néha a világ attól, hogy ilyen egyszerű.
Van, hogy megbántok másokat. Most ezt a nem közel álló személyekre értem. Furcsa, ki hogyan reagál a szavaimra. Lehet, hogy a stílus vagy az őszinteség a baj, de talán azért elég sokszor a dekódolújukban akad valami gond. Azért én próbálkozom.
Jó döntést hozni nem is olyan egyszerű. Tudod, "Cselekedj meg mindent, ami jó és kerüld el mindazt, ami rossz". Lehet, hogy az utalásaimat lassan már csak én értem... mondjuk én vagyok az egyik fő olvasom (vagy egy jövőbeli énem), úgyhogy ez részben nem is baj. A minap is milyen jól jött, hogy 2005-ben iktattam ide valamit :-)
Olykor eszembe jut, hogy szerintem milyen könnyű jó (a szó egyik legszebb értelmében jó) embereket szeretni, mégis mennyi mindenkinek nehezére esik ez.
A felnőtt emberek sajátos bájának egyik ekletáns példája, hogy (bocs, ha rosszul használom az ekletánst, ideillőnek tűnt) sokat kell múltat idézniük, mert bizonyos dolgokra nem akad idő a jelenben és így bizonyos definíciók fenntartásához válik szükségessé az ismétlés, még csak nem is valami részben új teremtéséhez. Ezt jó észrevenni.
És persze egy konkrétum, ami nem változik: Most is tanulnom kéne. Gyerekség, de ilyen a világ. És ilyen vagyok. És ilyen is voltam. Ilyen vagyok...
Van, hogy megbántok másokat. Most ezt a nem közel álló személyekre értem. Furcsa, ki hogyan reagál a szavaimra. Lehet, hogy a stílus vagy az őszinteség a baj, de talán azért elég sokszor a dekódolújukban akad valami gond. Azért én próbálkozom.
Jó döntést hozni nem is olyan egyszerű. Tudod, "Cselekedj meg mindent, ami jó és kerüld el mindazt, ami rossz". Lehet, hogy az utalásaimat lassan már csak én értem... mondjuk én vagyok az egyik fő olvasom (vagy egy jövőbeli énem), úgyhogy ez részben nem is baj. A minap is milyen jól jött, hogy 2005-ben iktattam ide valamit :-)
Olykor eszembe jut, hogy szerintem milyen könnyű jó (a szó egyik legszebb értelmében jó) embereket szeretni, mégis mennyi mindenkinek nehezére esik ez.
A felnőtt emberek sajátos bájának egyik ekletáns példája, hogy (bocs, ha rosszul használom az ekletánst, ideillőnek tűnt) sokat kell múltat idézniük, mert bizonyos dolgokra nem akad idő a jelenben és így bizonyos definíciók fenntartásához válik szükségessé az ismétlés, még csak nem is valami részben új teremtéséhez. Ezt jó észrevenni.
És persze egy konkrétum, ami nem változik: Most is tanulnom kéne. Gyerekség, de ilyen a világ. És ilyen vagyok. És ilyen is voltam. Ilyen vagyok...
