ui., kísérlet a sommázásra: A Romainnel való játékban azt élveztem, hogy minden valamirevaló dallamra, ami a gitáromról elhangzott, azonnal reagált, méghozzá fejlett szép(dallam)érzékkel, gazdagítva azt és én is megtehettem ugyanezt visszafele. A zenélés alatt állandó kontaktus volt, egyszer sem merült el egyikünk abban, hogy épp mit csinált, kizárva a másikat.
Ezek alapvető dolgoknak látszanak, de mégsem találtam még hasonló játékostársat, pedig próbálkozom emberekkel olykor. Metaforikusan is éreztelmezhető a fenti két mondat az élet egy kétemberes (vagy több) kapcsolataira, ezen követelmények megvalósítása problematikus és nagyon nagyra értékelem, ha valamikor teljesülnek.