Eltelt 3 hónap
Voltunk nyelvjárásgyűjtésen, de már rég elmúlt. A lényeg talán, hogy minden korosztályból találtunk kedves és kevésbé kedves embereket, értékes gondolatokat és közös facebook-ismerősöket. Szép volt minden, jó volt újra látni Salzkammergut városait, bár szeretném egyszer azt is átélni, hogy valódi oszták emberek valódi életét láthatom a csillivilli kirakatfalvak helyett. Talán élni kéne ott egy kicsit. De azt hiszem, hogy ehhez leginkább gazdag pacáknak kell lenni, ez meg mostanában nem aktuális.
*
Fél évig voltam munka nélkül és még most is csak részmunkaidős állásom van (egy hónapja). Bár ez az új hely sok szempontból maga a földi paradicsom, nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy 24 évesen még mindig nem tudom a magam útját járni a saját keresetemből, hanem folyton másra kell támaszkodnom, és ez sem önbecsülés, sem értelmes kapcsolat szempontjából nem jó. Depláne nem jó, hogy nem tudom megtenni, hogy Na most akkor nyáron elmegyek 1-2 fesztiválra, vagy Na most akkor költök számomra fontos dolgokra. Ez kétségbeejtő és tönkrevágja az emberi kapcsolatokat is számos esetben. És hiába tudom, hogy rajtam is múlik, de azért ennyire nem lehetek szar ember.
*
Hirtelen nőtt sok zene az életembe. Vicáékkal rock 'n' roll, Katáékkal blues, Zsófiékkal kórus. Hallgatni még nem hallgatok annyi zenét, mint fénykoromban, de szeretnék. Kata ilyen szempontból a legjobb alany, kifejezetten inspiráló és rengeteg jó zenét lehet tőle kapni, vagy éppen bíztatást, hogy Igen, amit hallgatsz, szeretsz, ami érdekel, az jó. Ez fontos. Beszélhetünk önálló ízlésről, autonóm személyiségről, de akkor is fontos. Ha nem így lenne,az utóbbi 8 évben egyfolytában zenét hallgattam volna és nagyon jól éreztem volna magamat tőle. Most mégis küzdök azért, hogy legyen az életemben zene. Mert az fontos. Nem rég betettem korai Anathemákat és újra átéltem, hogy milyen, amikor mindenem bizsereg tőle. Bizonyos szinten igazolódott az, hogy ez "depressziós zene", bár szerintem a legtöbben ezt úgy értették, hogy maga a zene depressziós, míg számomra ez azt jelenti, hogy amikor szarul vagyok, akkor tölt fel végtelen harmóniával és energiával. És ez jó. Olyan, nint egy puha paplan, ami azt susogja, hogy amit gondolsz, csinálsz, aki vagy, az jó, akkor is ha szenvedsz.
*
Történik lakásfelújítás (nem nálunk), stressz stressz hátán bugyog és újra és újra és újra azon töröm a fejemet, hogy felnőtt emberek hogyan viselkedhetnek úgy, mint egy kiskamasz kavarógép. Hogy felnőtt emberek hogy képesek úgy élni, hogy praktikus dolgokat nem tudnak. És most nem arról beszélek, hogy a festés-mázolás, az asztalosság, a csempézés minden tudományát átlássák (bár szerintem ezeket meg lehet tanulni viszonylag rövid idő alatt), hanem arról, hogy meg tudják különböztetni a szöget a csavartól, a "játszós ruhát" a templombamenőstől, a sniccert a flextől.
*
Költöztük egyik lakásból a másikba, szerencsére most csak egy emelettel lejjebb. De ezzel is járt új bútor, ilyen pakolás, olyan vacakolás, találkozás szar emberekkel, akik a legelemibb gondossággal és fair-play-igénnyel sem rendelkeznek. És persze rengeteg-rengeteg feszültség, szervezés és fontos dolgok háttérbe szorulása.
Az ember minden ilyen lépésnél tudja, hogy valamit tett az életének jobb irányba tereléséért, de ez nem elég. Az kéne, hogy a mindennapokban is meglegyenek az örömök, a törődés, a kis sikerek, a foglalkozás olyan dolgokkal, amik nem a 'kell', az 'illik', a 'muszáj', a 'miért ne?' kategóriába esnek, hanem a 'mert nekem jó', a 'mert nekünk jó', a 'mert neki jó és képes vagyok neheztelés nélkül kedvére tenni' csoportokba.
*
Volt TiszaP megbeszélés és aztán beszélgetés az éjszakába. Jó. Vannak emberek a világban, akikkel alig találkozom, akik teljesen más célokkal, értékrenddel, mindennapokkal élnek, mint én, de az alapvető gondolkodásuk jó, az igazságosság iránti igényük jó, az őszinteségük és a szeretetük jó, a törődésük valós és ezért velük a találkozás mindig egy kicsi ünnep, egy kis melegség, amin ez a cédula áll: "Lehet, hogy soha többé nem találkozunk; lehet, hogy más emberek vagyunk és nem akarjuk egymást, de itt és most szeretlek és képes vagyok magamat, a tiszta és valós magamat adni neked"
*
A politikai helyzet továbbra is szar, én nem tudom, hogy lehet így politizálni. Amit látok, olvasok, hallok, az arról árulkodik, hogy a jelenlegi kurzus (és nyilván nem csak ők) gyerekes őrültekből, haszonleső maffiózókból, kedves hülyékből és manipulátor seggarcokból áll. A jobbak egyszerre több ilyen tulajdonságot is magukénak tudhatnak.
Ennek kapcsán jöttem rá arra az érdekes dologra (kicsit távoli asszociáció, de mindegy), hogy miért szar a magyar konzervatív polgári réteg. Tudom, tudom, nem mindenki szar, sőt, valahol senki se, de rosszul működnek ezeknek az embereknek a döntési mechanizmusai, az életvezetése, az ösztönös reakciókészlete.
Szóval: az a teóriám, hogy a konzervatív polgári réteg létrejöttéhez az szükséges, hogy hosszabb ideig jó módban éljenek valamilyen kétkezi munkából feltört családok. Ennek eszköze rendszerint egy jó üzleti érzékkel megáldott ember a családban, aki a kezdetben kétkezi munkát szépen lassan felváltja mások kétkezi munkájának értékesítésére, szellemi munkára, vállalkozás indítására.
Ezután pedig, ahogy John Adams mondta:
"Nekem most a politikát és a haditudományokat kell tanulmányoznom, hogy a fiaimnak legyen lehetősége matematikával, filozófiával foglalkozni. Fiamnak pedig matematikát, filozófiát, földrajzot, természetrajzot, hajóépítéstant, kereskedelmet és mezőgazdaságtant kell tanulniuk annak érdekében, hogy az ő fiaik már a festészetet, a költészetet, a zenét, az építészetet, a szobrászművészetet,a gobelin-, és porcelánművészetet tanulmányozhassák."
Azaz szépen lassan a "Csak a fiam többre vigye mint én" effekt kitermeli az új irányok felé haladó utódokat. Normál körülmények között (növekvő bevétel, nulla háború és családi tragédia) ez azt eredményezi, hogy az utódok jó körülmények közé kerülnek és ha nem kifejezetten lázadóak, akkor elkezdenek bekövesedni az elveik, szilárd értékrendet alakítanak kis, amit örökítenek és szinte határtalanul védenek. Mivel az anyagiak megvannak, igazolva is látják az elveiket és az "Ami van, az jó, és legyen jó másnak is" elv csak úgy burjánzik elméjükben.
Na ez nálunk másképp zajlott. Egyrészt a polgárosodás kései befutása miatt, hiszen nálunk a valódi progresszív polgárosodás csak a kiegyezés utántól és főleg a király elvesztésétől eredeztethető. Itt megszületett egy vadiúj réteg, csak sajnos nem jutottak messzire. Megindult az értelemre nyílás, a tehetségesek és az agresszívek térnyerése, az újgazdagok megjelenése, majd az újgazdag jelenség kitermelte az értelmesebb gazdagok körét és ezeknek kialakultak intellektuális és anyagi igényeik és jellemzően a konzervatívoknak némi fennhéjazása is kialakult.
Aztán ezek az emberek a szocializmusban meg lettek fosztva az anyagi előnyeiktől. Viszont egyéb szinteken meg tudták tartani jellemzőiket, szokásaikat és a szocializmus biztosította ehhez a feltételeket (tiszta ruha, lakás, könyvek). Ez azzal az érdekes vonással járt, hogy megőrizték ezt a bizonyos konzervatív kultúrát, csak paradox módon ehhez nem volt meg az anyagi alapjuk. Ami azért kell. Nem lehet nagyképűen lekezelni egy kétkezi munkást, ha az jobban keres, mint te. Persze sokan megtették, és az őszinte hit magukban csodáka képes, de ettől még senkik voltak. A rendszerváltás után aztán jött megint egy újgazdag réteg, ezek a "régi konzervatívok" meg általában megmaradtak lecsúszott kispolgárnak.
Mi történik most? Ezek a lecsúszott kispolgárok és az újgazdag újpolgárok viszik a konzervatív vonal szekerét. Sajnos (már/még) egyiknek sincs meg az a jó értelemben vett kultúráltsága, ami egyébként sok konzervatívnak sajátja. Viszont mindkét réteg elképesztően hisz önnön maga fontosságában és nagyszerűségében és abban, hogy irányításra és hatalomra termett.
És, visszatérve a kezdetekhez: Ezekből lesznek azok a szerencsétlenek, akik beugranak a lecsóba és kiderül, hogy elvesznek benne, mert fogalmuk sincs az egészről. Ezekből lesznek az erőszakos mindentudók, akik mindent akarnak és azonnal és csak rombolás lesz a tevékenységük eredménye. Szeretném azt látni, amikor nem abban hisznek már a konzervatívok, hogy nekik kell védelmezniük a konzervatív értékeket, hanem magukban az értékekben hisznek és tudják, hogy mik azok.
Jelenleg ugyanis sajnos fogalmuk sincs. És amikor ezt pótolni akarják, akkor 30, 60, 100 éves konzervatív idealógiákat vesznek elő, amik nevetségesek. Asszony konyhában/verve jó? A mezőgazdaság az ország fő rugója? A szex két ember között csak keresztény házasság intézményén belül lehetséges? Aki nem keresztény, vagy nem honpolgár, az biztosan gyanús? A külföldi hatalmak mindig csak hódítani akarnak?
Nevetséges, meghaladott gondolatok, amik ellen réges-rég küzdöttek a mindenkori liberálisok és vagy nyertek, vagy éppen veszítettek, de a történelem utólag igazolta őket. Azóta a szabad szex, a szabad házasság intézménye, a vallásszabadság, a szabad utazás általános értékek már, és nem liberális értékek. Sajnos a konzervatívok nehezen nőnek fel ehhez. Máshol is vannak problémáik, és védik a tökéletesnek hitt világképüket, de nálunk a lecsúszott kispolgárság olyan sértett hévvel, olyan kisszerű tevékenyéggel indul harcba, ami nevetséges és az ország szempontjából (és minden józan emberi szempontból) tragikus. Főleg, hogy nem képesek ezek a lecsúszott rétegek újra nagy levegőt venni és megbecsülést szerezni, hanem csak az észt osztják.
Ehhez némi aktuális adalék: az idei meleg olimpia kapcsán plakátot helyzetek el a városban, miszerint "10.000 homoszexuális érkezett a városba, fokozottan ügyeljen gyermekére!".
A lengyeleknél pedig egyes pártok azért kampányolnak, hogy megszüntessék a méhen kívüli megtermékenyítést, ami egyébként a meddő párokat szülővé teheti. Mindezt azért, mert szerintük nem összeegyeztethető az értékrendjükkel az, hogy a gyermeknemzés szentsége nem úgy történik, ahogy az normál körülmények között szokott.
Mindkét jelenség szörnyen káros, és mélyen gyökeredzik a konzervativizmus ostobaságában, amely állítólag alapvető értékek nevében kérdőjelez meg olyan dolgokat, amik legalább annyira, sőt sokkal inkább alapvető értékek. Szólásszabadság, emberi méltósághoz való jog, testünk feletti rendelkezéshez való jog, stb.
