Elmentünk teaházba sokakkal. Zoli és Nóri eljegyezték egymást. Volt gyűrű is a kezükön, élőben jobban tetszik, mint fényképen, örülnek, meg jó. És két hét múlva biztosan, remélem, egyébként is leszek velük egyenként meg külön. Volt Judit, akivel régen beszélgettem, igazán most sem, és igazán nem tudok róla sokat. Volt Agolax, akivel két éve találkoztam utoljára és egyetlen egyszer. Megismert a külsőm változásai ellenére. Nem emlékeztem rá, hogy ennyit beszél. Volt Lili és Tomi, akikkel kb úgy vagyok, mint Judittal, bár Lilit kicsit talán jobban átlátom. Nem eseményekben, csak személyében persze. Tomin még mindig van kalap. szeretem a kalapot. Volt Dávid, Eni, Enikő, akikkel kicsit gyakrabban, bár nem gyakran találkozom. A lányok csöndesek voltak, hallgatták, amit a többiek beszéltek, néha mert jó volt, talán inkább, mert nem volt kedvük vagy nem tudtak hozzászólni. Meg halkabbak voltak. Dáviddal vannak napirendi pontjaink (vízipipaalkotás), de lassan mennek. Nem baj, legalább még mindig van materiális okom is, hogy találkozzunk. Ott volt még Tomi, aki Zoli osztálytársa volt, és a kedvese. Ő nem ismert meg, nem is nagyon lepődtem meg rajta, nem sokat találkoztunk, még ha Istvánba együtt is jártunk 3 éven át. Sokan nem jöttek, mert betegek vagy egyebek voltak. Hiányoztak néhányak. Voltunk viszont jó sokan, és talán több emberrel nem is tudtam volna már mit kezdeni. Így is már sokan voltak, és alig tudtam beszélni minél több emberrel, pedig igazán igyekeztem. Mindannyiukat szeretem. De főleg Pájót szeretem, akivel nagyon jó. És ettünk utána kürtős kalácsot meg sétáltunk egyet. Kürtős kalácsot meg kettőt ettünk. Fahéjasat. Beszélgettünk teaárus bácsival. A Rottenbiller utcában van a teaháza, a keletinél. Ott még nem voltam igazán, de leszek, mert érdekel. Utánaérdeklődtem az Aradi utcában a bank előtt esténként pipázó bácsitól, hogy hol lehet hosszúcsutorájú pipát kapni. Lehet, hogy beruházok egyre, játszadozom a gondolattal. Olyan jó, hogy egy kis időt tudtam ezen a hétvégén szánni a barátaimra, és egyéb szenvedélyeimre, érdeklődéseimre. Nagyon szeretem őket. Sepa Katától most kaptam zenét. Johann Sebastian Bach - Cello Suite No.1 - Prelude in G Major - BMW 1007. Csodálatos zene.
Mostanában kezdtem törekedni arra, hogy halkabban beszéljek. Figyelmeztettek rá, amikor hangosan beszélek, és tényleg. A Bhutánról szóló Frei-dossziéban egy lámával beszélgetett Frei, aki nagyon halkan beszélt, és muszáj volt rá odafigyelni. Jó halkan beszélgetni, mert kevesebb a beszédhiba, és nagyobb figyelmet igényel és ezáltal generál. És kellemesebb hallgatni. Az utóbbi néhány évben sokat ütődtem, formálódtam, nem kényelmesedtem el, függetlenné váltam nagyon sok dologtól; Értem ezalatt, hogy a hangulataim és cselekedeteim váltak függetlenné külső hatásoktól, ezért tudok most nagyon nyugodt maradni sokszor, ami jó. Lehet, hogy most kicsit visszaveszek, magambaengedek egy ilyen Bach-darabot, amit említettem, és hagyom, hogy játszon a hangulatommal. Mert jó érzés. Csak vigyázni kell, hogy meglegyenek az áthidalások. Túl gyakran van olyan csapda, hogy egy lélek mélyéig ható jó élményre jön egy nagyon negatív. És ha túlságosan nyitva maradtunk, akkor ez nem jó. Egyébként se, de ez másképp nem az.

Jó érzés volt tegnap este, hogy egy tanítóképzős ismerősömnek tudtam segíteni egy feladatában, amiben kortárs művekről kellett beszélnie. Tudtam a kezébe adni olyan könyvet, ahhoz kapcsolódó újságot, zenét, amivel jól el tudott indulni.

Azt hiszem, ennyit akartam mondani.