A mai napon elég sokáig nem csináltam semmit. Ezt ne tessék szó szerint érteni, valójában megtanultam majdnem teljesen másfél darabot gitáron, olvastam a hangszerek hangjának fizikai vonatkozásáról, érdeklődtem egy eladó mandolin iránt, olvastam hangszerkészítők fórumát, zenéltem a magam kedvére, játszottam, mert néha azt is kell, stb. De ezek nem közvetlenül produktív dolgok és valamely belső hang szerint a semmittevés kategóriájába esnek. Valószínűleg ez a szülői nevelés nyomán keletkezett. Erre abból következtetek, hogy édesapám ebéli véleményének erélyesen hangot is adott (miszerint semmit nem csinálok, csak gitározgatok, hát semmi dolgom nincsen...?), de persze ettől még nem biztos.
Mindazonáltal szerintem időnként kell ilyen; sőt gyakran kell(ene) ilyen, csak professzionálisan kéne csinálni. Tehát az ilyen 'üres' idők nagy részét az alatta elkövetett dolgok fejlettebb változatával kéne tölteni. Tehát pl.: leülök és megtanulok 3 gitárdarabot elölről-hátulról. És lehetőleg elmegyek a zeneiskolába gyakorolni egyrészt, mert ott semmi más nem vonja el a figyelmemet; másrészt, mert akkor a szüleim nem gondolják azt, hogy csak lógatom a lábamat és nagy unalmamban zenélek.

Szóval mindezek után este elmentem a Társas kapcsolatok pszichológiája című órára, ami természetesen szabadon választható tárgy. Nem rossz, de valahol kevés. Nem is tudom. M.Gabriellával szemben (ő tartja) M.Endre (aki szintén pszichológia körben tevékeny) annyival pozitívabb, hogy bár az ember első látásra egy beszívott tüdőbajos CFC-marósnak nézné inkább, mint egyetemen tanító pszichológusnak, de való életbeli konkrét vonatkozásokkal beszél arról, amiről és mindezt magabiztosan. Ez előbbiről nem lehet elmondani. Sem, hogy úgy nézne ki, mint egy CFC-marós, sem hogy magabiztos lenne és közvetlen tanácsokat kapnánk.
Suta hasonlat, de az Építőmérnöki fizika c. tárgy jut eszembe, amelyben gyakorlatilag leadják a fizikusok (el.din.) tanulmányainak legeslegelejét. Persze nyilván ez így koherens egész, de számunkra csak töredéke használható, hiszen sosem fogjuk teljes valójában megtanulni. Szerintem bármely szakon a közvetlenül a szakhoz tartozó tárgyakon kívül oktatott valamennyi más tárgyból csak annyit érdemes tanítani, amely a gyakorlatban közvetlenül használható, és ami az ehhez szükséges elmélet. A statika is valahol elméleti tárgy, de annak építőmérnökként nyilván a negyedéves folytatását is meg fogom tanulni. Viszont az Ép.Fiz.-ból engem a különféle levezetések nem annyira érdekelnek, egyszerűen sosem lesz rájuk szükségem. Ugyanez vonatkozik a T.K.pszich. tárgyra is, ahol megkaptuk a szociálpszichológia alapvető igazságait, amelyekre azonban szinte semmi szükségünk nincs. Pontosabban: hasznos dolgok és kétségkívül tudnánk hasznosítani, de a harmadik órától kezdve már csak foltok maradnak meg. Ilyen tárgyakból érdemes lenne kisebb részt nézni jobban átrágva.

Óra után felnéztem a mecsetbe, egy muszlim csoporttárssal és kicsit beszélgettem Abdul Besszirrel, meg hallgattam iszlám tanítást. Aztán olvasgattam is a folyosón szórólapot. Érdekes, hogy némely tanítással több vallásban is szembetalálkozik az ember. Na nem arra gondolok, hogy 'ne ölj' és hasonlók, ezek nyilván megvannak mindenhol valamilyen formában (kereszténység: Ne ölj!, iszlám: Ne ölj, csak amikor kell! hinduizmus: Ne ölj tehenet!). De Ole mondta egyik buddhista tanításán, hogy az adós ember a következő életében egy egérke lesz, akinek a farkához egy téglát kötöztek. És most a mecsetben ugyanezt hallottam olyan változatban, hogy az adós ember jótetteiből az utolsó ítéletnél levon, ha adós volt.
Szeretem, hogy vannak praktikus tanításai a vallásoknak. Valójában a (sikeres és nagy) vallások egyik titka talán pont az, hogy nem 'csupán' hitet, hanem életstílust, szemléletet is adnak az élet minden területén. Ez viszont néha negatív, egyrészt, mert korlátozzák az ember tudásának gyarapodását -csak azt fogadja el a hívő az új tudásból, ami a hitével nem ellenkezik- illetve a magabiztos ember kommunikációja más hitűekkel vagy hitetlenekkel kicsit megakadhat. Ez néha csak kellemetlen, néha fájó, néha nagyon fájó lehet.

Aztán eljöttem, és az ajtóból kilépve arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy haza akarok menni, viszont nyár van (vagy tavasz, részletkérdés) és esik egy gyönge eső és pólóban vagyok és ukulelém van. És jöttek emlékek, de nem is emlékek, csak ez az egész fíling. És akkor úgy döntöttem, hogy na most találkozom emberrel. Ilyenkor általában Enikő szokott először eszembe jutni, félreértés ne essék: nem azért, mert nem ugyanolyan jó barátom még több ember (egy meg a szerelmem:)), hanem mert általában mindenki rohangál, mint a mérgezett egér, és a többség valószínűleg nem alkalmas rá, hogy spontán felhívjam, hogy: "Szia, találkozunk 20 perc múlva?"
Lényeg ami a lényeg, elmentem gompába és megvártam, míg végez, aztán elmentünk táncházba Enihez+Dávidhoz+Timihez. Akikből Timit alig láttam, viszont a 2 Enivel és Dáviddal táncoltunk (pedig tiltakoztam). Aztán gyorsan leléptem, mert nekem dolgom van sajnos holnap. De persze arra még volt idő, hogy összeütközzek egy emberrel a tömegben és kilötyböljem a sörét, amit ő azzal honorált, hogy a maradékot a hátamnak öntötte, úgyhogy a hazaúton büdős voltam és nedves. Ha Bandi itt lenne mellettem és épp mesélném neki, talán most benyögné, hogy "MERT TE EGY KURRRVA VAGY". Vagy csak mosolyogna Andrásosan. Vagy inna a söréből.
Enikővel beszélgettünk kicsit. Érdekes volt, hogy azt, amit mondott és amit egyébént is tudtam már, nehezen éreztem át. Aztán egy egész más dolgot, de mégis valami hasonlót éreztem meg vele kapcsolatban és így megértettem, pontosabban átéreztem, hogy miért cselekszik úgy, ahogy.
Ejtettünk néhány szót aktivitásról is. Ami nem árt, ha van:)

Újfent voltam éjszaka egyedül a városban. Jó. Szeretem. Még ha ezer görcs emléke is tapad hozzá.

Ez egy nedves kor... Nappa vér folyik. Éjjel bor!
Táncolj, táncolj világ...
Röhög a bolond, különös látvány: egyik sem ringyó, ez mind királylány...!