Születésnapomon összegyűjtöttünk 1-2 embert a lakásban. Néhányan igazán hiányoztak, sajnálom, hogy így alakult a helyzet. Az eljövőknek viszont nagyon örültem. Juditot például időtlen idők óta nem láttam. És jött Gabi és Straszi és Koppány, akikkel ritkábban találkozom, de most voltak és emelték az ünnep fényét:). Aztán lett hirtelen két didgeridoom is, hirtelen nem is tudom, mit tegyek:). Jót társasoztunk, volt süti, szendvics, ami csak kell.
Aztán elkezdtem állást keresni, ami nem volt könnyű feladat, a legtöbb helyen azt akarják, hogy legyen sok időd, ami pont nincs általában. Illetve tellnek a helyek. Kedvenc teaházamba pl. a próbanapig sem jutottam el, mert közben betelltek a helyek. Végül a Villányi úti Vörös Oroszlában kötöttem ki, és úgy fest, gyökereket is eresztettem. Túl vagyok a próbaidőszakon, ez lesz a negyedik hetem itt. A kollegákkal jól megvagyunk, egészen jó emberek is vannak köztük.
Maga a munka nem gondolom, hogy nehéz, leginkább állóképességet, némi koncentrációt és egy kis kézügyességet igényel. Állóképesség azért kell, mert ha hosszú műszakban van az ember, a 12-edik órában még mindig két lábon kell állni, lehetőleg nem ferdén. Koncentráció azért, mert nincs mindig mód felírni a tennivalókat, és így gyakran egy rendelést és 1-2 kérést is számon kell tartani úgy, hogy közben épp egy tálcát bűvölsz. A kétügyességet talán nem kell nagyon magyarázni. Egyébként az sem árt, hogy férfilétemből és nagyságomból fakadóan meg tudok tartani egy kézzel több kilónyi csészét és kannát.
Szóval most ez jó.
Ezt a teaházban fotóztam. Egy leégett füstölő hamutornya a másiknak dől.
Ez pedig egy másik érdekesség. Szelepsapka egy BME-s cangáján.
Marcival pedig vettünk metálpulcsit. Én natúrt, mert csak ilyenből volt megfelelő méret, ő Opeth-eset. Amikor én felvettem, egészen elvigyorodott. Mint mondta, egy pillanat alatt akkora metálarc lettem, hogy csak na. Vicces módon a munkábamenet összefutottam ebben a pulcsiban Enzével és Bogival. Zoli épp egy technos-nyolckeres hangulatú szőrösnyakú kabátban volt. Mosoly.
Marci később mondta, hogy Trinity-próbán Opeth pulcsiban volt és olyan volt újra, mintha 15 éves lenne és kurva jó volt. Ehhez valahol kapcsolódik, hogy a teaházban naponta közel 200 vendég megfordul és rengetegben látom korábbi önmagamat. Vagy nem is tudom. Rengeteg 'hamvas' fiatal jár oda, szépek, rengeteget mosolyognak, játszanak. Kettős érzés naponta látni őket. Kicsit nosztalgikus-fájdalmas, hogy számomra nagyrészt ez már elmúlt, kicsit boldoggá tesz, ha látom őket, mert ez valami olyan, ami szép.
Többször jártak a teaházban ismerősök is és ez is nagyon fura. Próbanapomon például egy olyan nő jött be, akivel Prágában voltam a megelőző hétvégén, de nem emlékeztem rá, mert 40fős volt a csoportunk. Egy angolol beszélő úriemberrel jött, akinek megkerestem azt a teát, amit korábban itt ivott, és ízlett neki. Kicsit kellemetlen volt, hogy nem ismertem fel a hölgyet.
Aztán jött Pájó Teklával, Zsoltival, Katicával, Eszterkével és Katica egy barátjával. Megrohamoztak születésnapom alkalmából egy kis teáskészlettel. Aranyosak voltak. Jött később Zoli és Nóri és Koppány. Zoli adott borravalót kézből:)
Szombaton pedig két olyan ember tévedt be a teaházba -véletlenül-, akiket kisgyerekkorom óta ismerek. Családi barátok, a nagyobbik fiúk szintén BME-s. Évek óta nem láttam őket. Amikor odamentem köszönni, másodpercekig elhallgattak, mikor egyikük megszólalt: "Ez a Soma!" Amikor elmentek, kaptam egy ölelést. Nagyon megmozgatott belül ez.
