A Facebook feltette a nagy kérdést: Mi végre a blog? Azt gondolom, van megfelelő funkciója még mindig, csak néhány volt funkciója megszűnt a tömegkommunkáció új eszközei által. Úgyhogy fejtörés, meg újra írás. Nem újraírás. Bár még az is lehet. Most elkapott egy kis kreatív roham, úgyhogy talán lesznek szellemi termékeim sokan ismét.
-
Megnéztünk egy Audrey Tautou-filmet ma és egy jó ideje ismerős toposszal találkoztam benne megint. Ez a következő: Az egyedül élő főszereplő lányzó különösebb gondolkodás nélkül belecsap a lecsóba, belekeverve magát, a férfi főszereplőt és egyéb potenciális áldozatokat egy jó nagy kulimászba, majd addig kavarja a szart, amíg végül egyszer csak eltörik a mécses, és könnyes szemmel néz ki a nagyvilágba. Ezek után e csávó -annak ellenére, hogy hányszor szúrt ki vele- a karjaiba veti magát és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Az egy dolog, hogy hepiendre van szükség. De újabb és újabb filmekben látom azt, hogy ez annak ellenére valósul meg, hogy előtte milyen szinten gyötört a női főszereplő másokat. Először azt hittem, ez csak a magyar filmek sajátja, de tévedtem.
Egyúttal ez számomra már-már valami neofeminista hozzáállás megjelenítője is. Persze futhatunk néhány kört veletek, akik most felhoznátok, hogy de a férfiak és stb. Így van, vannak bunkó férfiak, van patriarchális családszerkezet, csak párhuzamosan már létrejöttek azok a férfiak és nők is, akik ezt már ebben a formában nem gyakorolják. Viszont egyesek átesnek a ló túlsó oldalára és hirdetik, hogy az a jó pasi, aki végül mindenét odaadja a nőnek, függetlenül attól, hogy az cserébe mit teljesít. Én is megnézek néha limonádé filmeket, de amikor ezt a jelenséget tapasztalom, kiráz tőle a hideg.
Martin Endre mondta a BME-n, hogy már nincs szükség a férfiakra, ez a csajok évszázada. Minden kétséget kizárólag adottak a feltételek, de azért felkérem a kortárs női hölgyeket, hogy építsenek ki magukban valami értékrendet és vegyék észre, hogy könnyen ők is helytelen utakat taposhatnak ki.
-
TiszaP megint lesz. Várom. Előtte Kárpátalja. Azt is.
-
Írtam zenét, van megbízásom is zeneírásra. Úgyhogy teszem, amit kell. És tanulok hozzá kicsi ezt-azt. Mert tanulni kell. Mert így maradhat ember csak az ember.
-
Lett basszusgitárom. Kicsit csalódás, mert sajnos az olcsó elektroakusztikus basszerek olcsó minőségűek is. Gondolok ez alatt arra, hogy a rezgőtest mérete nincs megnövelve, -pedig kellene- hogy a fej elég ormótlan, hogy a hanglyuk nem standard méretű, a nyakról nem is szólva és persze a test élei kiábrándító műanyagból vannak. Viszont: 35rugóért olyan hangszerem van, amihez egyébként ennek legalább ötszörösét szokták elkérni. Az elektronika oké és a hibái ellenére is szerethető a jószág.
-
Jártam a Stage Shopban a múlt héten. Megnézegettem a cseh manufaktúrás Furch hangszereiket, de sajnos csalódást okoztak. Nem hangminőségben, hiszen ahhoz annyira nem értek, hogy komoly kritikát mondjak róluk, viszont a hangszerek külseje szerintem messze nem éri el az árak színvonalát. Kicsit komolyan vehetnék már magukat a hangszerkészítők. Számomra elképesztő, hogy mennyire nem igényesek sokszor. És nem csak a magyarok. Elkezdtem nézegetni neten manufaktúrákat, de még nem találtam olyan hangszert, ami külsőre is lenyűgözött volna. Legalábbis elektroakusztikus témában. Spanyolgitárokból van mérhetetlen sok és sok szép hangszer is, elektromosok esetében pedig akkora a dekorációs szabadság, hogy fura is lenne, ha nem lennének szép hangszerek. Ráadásul a PRS már rég felrakta a pontot az i-re (hogy a kópiákról ne is beszéljünk), úgyhogy ott nem lehet panasz.
Na jó, pontosítok. Nem arról van szó, hogy ronda és pocsék gitárokat készítenének a manufaktúrák. Csak egyszerűen nem tudnak esztétikai alapszabályokat és ezért olyan gitárok jönnek létre, amelyek külseje nem egy koherens valami. Ráadásul kétségbeejtően kevesek képesek a matricás rozetta és a falevélmintás hanglyukak giccse közötti utat megtalálni a fedlap díszítésekor. Arról már nem is beszélek, hogy azok a nagy gitárgyárak, akik az elektromos gitárokat több tucat színmintával árusítják, az akusztikus szériában natúr fa, kék, fekete és sunburst, esetenként vörös színnel tudnak csak előrukkolni. És kétségbeejtően sok Dreadnut formájú hangszert árulnak, viszont nagyon kevés Super Jumbot és műanyag hátú gitárt.
-
Voltunk Enzével esküvőn és olyat nevettünk, hogy csoda.
-
Volt Hiperkarma visszatérés, Emléxel?-bemutatás, mindenféle barikák, meg Bérczesi Hunniás koncertje. Valamennyi csodálatos. Igen nagy riszpekt Bérczesi Róbertnek nem csak azért, mert összerakta az új évtizedet is az előzőhöz hasonlóan príma anyagokkal kezdi, hanem mert a koncertjei végén boldognak látszik. És az jó. Még neki is.
-
Vettem egy füzetet, hogy írjak. Remélem, fogok.
-
Volt barack meg cseresznye meg eper. Most is vannak, csak átalakultak.
-
Még mindig nem voltunk a Pintyben. Pedig kéne menni és rajzolni csikóhalat.
-
enyi.
