Nahát, azt hiszem ez az a mankó, amit én valahol elvesztettem. Kissé megkopott a humorérzékem. Pedig régen mindenen nevettünk... Mostanában mindennek súlya van, átlag ember erre azt mondja ez a felnőttkor kezdete. Szerintem inkább a besavanyodásé. De még küzdök ellene, valahogy meg kéne úszni :)

őrizd meg. ez nagyon fontos

Nekem szükségem van a lábamra, mert ha nem tudnék sportolni, főleg bringázni, akkor rövid úton megdögölnék, és akkor nem sokra mentem a humorommal, max. röhöghetek magamon, hogy a humoromat választottam a lábam helyett. Szóval inkább a humorérzékemet veszteném el. Úgysem illik a dekadens imidzsemhez. Én nem nagyon szeretem a bulikat, legalábbis ami nálunk folyik szilveszterkor, mert sok hülyegyerek van, és zajos. Nem nagyon bírom a zajt. Ezért hallgatok állandóan metált, mert bár az is hangos, de mégsem tekinthető zajnak, mert van ritmusa, és valamiféle szabályai vannak, van benne rendszer. Ugyanakkor mostanában ráébredtem, hogy a könnyűzene nem tekinthető zenének, mert számomra a zene az olyan valamit jelent, amit hangszerrel idéznek elő, nem pedig elektromos ezközökkel. Szóval komolyzene, mert azért van olyan hangszer, amivel nem nagyon lehet igazán jó zenét csinálni, önmagában egy hangszer amúgy is kevés lehet. És lehet hangszerrel is ocsmány hangokat kelteni, szóval igazán zene jelzőt nem sokmindenre tudom ráhúzni. A metal nagyon jó, mert elnyom minden más hangot, és a ritmusa elég gyors ahhoz, hogy serkentse a fizikai teljesítményemet, de elképzelésem sincs, hogy némely könnyűzenékben mit szeretnek az emberek... A rendrakást én is szeretem, mert ahogy a hangok rendetelnségét, úgy a vizuális rendetlenséget sem szeretem. Olyan megnyugvást jelentett, mikor leszedtem minden képet a falamról, és végre szép egységes lett. Zavarnak a rendetlen dolgok. A színeket sem szeretem, jobb ha minden egyszínű, vagy kétszínű, de van valami kapcsolat közöttük, mondjuk ellentétesek, bár ez nem mindig szép. De a fekete-fehér az nagyon jó.

Szerintem ha elveszítenéd a lábad, nem dögölnél meg, csak más sportot csinálnál vagy esetleg nemsport dologba vetnéd bele magad. És lehet, hogy az a javadra válna. Mindazonáltal nem áll szándékomban levágni a lábad vagy a humorérzéked, mert mindkettőt kedvelem:)

Végeznék magammal. Amikor el volt törve a csuklóm, a harmadik napon már az öngyilkosságon gonolkodtam. Pedig az csak egy csukló volt, ráadásul bal. És bringázni is tudtam vele, végülis elmentem Passau-Bécs túrára törött kézzel, de nem volt az igazi. Főleg hogy a Matrix-szal voltam, és minden ugratót és lépcsőt ki kellett hagynom... kész horror volt. Nekem a sport az életem, semmi mást nem tudnék csinálni szerintem.