Elég sok van, pontosabban könnyedén jönnek és aztán lassan mennek. Történtek velem dolgok, amik igencsak megviseltek, még ha nem is voltak hatalmasak. Sokszor gondoltam ilyesmire és nagyon megnyom minden alkalommal.
Van egy pozitív emlékem, több hónapos már, de nagyon aktívan él bennem, és bár nem igazán számít jelen pillanatban, de mégis mindig nagy és igazi mosolyra késztet. Ezek elég jellemzőek rám, anno is emlékekkel vidítottam magamat, mert épp nem volt más, de azért mióta nagyobb az amlitúdó az f(x): (idő)->(rossz/jó) függvényében, és mellesleg nem is sinus görbéről van szó... szóval kellemetlenebb tud lenni.

Az egyetem harmadik napjára egészen felpörögtem, elég nagy sebességgel haladok szerteszéjjel és ez indokolt is, tekintve tekintélyes óraszámomat. Egyelőre bírom jól a dolgokat, bár kicsit zavar, hogy 7kor elmegyek és 8-9-re érek haza. És persze nem hagy ez túl sok szabad időt, pedig kell egy adott mennyiség, az emberekre,

akiket szeretek
Nem tudom, mi van velem. Egyre több olyan visszajelzést kapok, hogy nem figyelek eléggé az emberekre; odafigyelésben visszafejlődtem az elmúlt egy évben. Nem értem, hogy hol hibázok, hol van az, amit elvesztettem, és bár nyilván az ember nem érzi azt, mit már nem érez, de azért valamit várnék, hogy érzek, hogy rosszul csinálom. Szeretném tudni, hogy mégis mivel lehet ezt a folyamatot (vagy állapotot) megszüntetni, mert nagyon fáj, ha másnak fáj, és köcsög vagyok. Jó, tudom, nem vagyok az, de nem is úgy értettem, hogy végigmegyek a folyosón, fellökök 3 csajt, aztán leszólok mindenkit, majd elfekszem a katedrán a füves cigimmel. Apróságok. figyelem. a mindenem.

Elvileg megközelítőleg péntek estétől vasárnapig tudok, akarok és fogok időt szánni a lenyugvásra, és remélem, hogy kapok visszajelzéseket majd azon túl is, hogy + vagy -.