Voltunk tegnap hárman Boros Editnél. El lettünk látva minden földi jóval, aztán kommunikációra került sor, beszélgettünk irodalomról, pszicholingvisztikáról, Istvánról, ELTÉről, tanárságról, értelemről, értelmetlenségről, szervezési problémákról, imázsról, felháborodásról. Hihetetlen történetek vannak, elképesztő, hogy gyűlölködés miket tud kihozni emberekből. És ráadásul ez nem korlátozódik a diákokra, mindenhol vannak ilyen embereket; mindez annyira felfoghatatlan, hogy miért?

Az emberekben valahogy kevés alázat van, pedig kéne. Munkájukkal szemben, másokkal szemben, hogy tiszteljék őket, elviseljék legalább.

A legfurcsább az, hogy nincsenek következmények. Ha te csak tesséklássék dolgozol, ha a munkatársaid közül van egy lelkes, és ráterheled te is -mint mindenki- a munka velejét, akkor sem történik semmi. Semmi. Pedig van mindig egy főnök, vannak kollegák, és bárki léphetne, de valamiért megszokottá vált az, hogy inkább nem pattog senki, mert felborítaná a lelki egyensúlyát, ha bárkinek más véleménye lenne és még energiát is kell belefektetni. Inkább sunnyog. Vagy egy főnök adott esetben inkább meghúzza magát, és nem áll ki egy-egy elv mellett. Mert az alatta lévőknek túl nagy szava van, tiszteli őket, ezért csak van.
Nna mindegy. Ez csak az, ami nyomorékság, és zavar. És ez van kicsi és nagy ügyekben is, számtalan helyen és időben.

Ti tudtok beszélni az álhangszálatokkal?:)