Arra jutottam, hogy összességében véve eszméletlen sok figyelmet, szeretetet igénylek egy baráti illetve szerelmi kapcsolatban, akkor is ha az illetőnek rossz napja van, épp útál valamiért, ha épp valami dolga van valamelyikünknek, ha fáj valami. Talán szerencsésebb is az, aki csak közepes távolságban barát, mert ott szinte végtelen ideig csak csendesen mosolygok, mint Artúr, és finom jelzéseket bocsátok ki, kiadom a gondolataimat, és elfogadom az ő gondolatait is, de csak finoman engedem be, soha nem hagyom, hogy lelki állapotomat negatívan befolyásolja. Ha valaki igazán közel kerül hozzám, akkor viszont követelőzőbb vagyok, mindenképp meg akarom kapni, ami jár. Igaz, itt is figyelek ugyanúgy másokra, mint a fenti esetben, és igyekszem minél jobb állapotba hozni és abban tartani az embereket, csak itt már fellép egy ilyen hatás is, és ha szembekerülnek, akkor változó, hogy melyik kerül előtérbe.
Hát, van ez így.
Emellett megint felfedeztem buddhista gondolatokat, amiket szeretek, és buzgón lengetem őket zászlaimon. képletesen szólva. Mert jók. Pl hogy az ember időzzön a jelenében, mert az jó. Azzal váltunk emberré többek között, hogy képessé váltunk tervezni és emlékezni, de ez nem jelenti, hogy ez is a legjobb, legörömtelibb, legtudatosabb állapot nekünk. Viszont azt igen, hogy emberi létünknél fogva szeretünk így gondolkodni és érezni. Emiatt jó nagyokat lehet szenvedni. Egyszer mindannyian megdöglünk. Mind. És számtalan foszladozó hullaként fogunk összekenve valami pacsulival feküdni 5 méter mélyen egy lakkozott fakoporsóban, ahova döglött növényeket hajítanak utánunk, aztán sódert és hogy tuti ne jöjjünk ki, még egy jó nagy követ is odaraknak, gravíroztatva. De ettől még élvezhetem azt a sütit, amit most eszem. Akkor is, ha tudom, hogy a bérgyilkosok már körbevették a házat, és a maffiózó "barátunk" már vár a sírgödör mellett. Amin nem tudunk változtatni - akármilyen is legyen a természete egyébként - tényleg nem tudunk változtatni, úgyhogy ki kell élvezni azt a kis sütit. Ugyanez vonatkozik arra is, ha a múltról van szó. Van az a jó kis buddhista sztori, amikor a folyó mellett az öreg szerzetes ölébe kap egy szerényen öltözött parasztlányt és átviszi a folyón, aztán a fiatal szerzetessel mennek tovább az útjukon, és este megkérdezi az ifjú, hogy:
- Szerzeteslétedre hogy érhettél egy nőhöz????
Mire az öreg:
- Én már rég leraktam, te még mindig cipeled?
Szóval maradjunk csak a jelenben.
Valamikor tegnap eszembejutott, hogy az idei tiszap jó volt, az elsőhöz fogható szinte.
Megjegyzem, az idei tavaszom és nyaram egyébként is eseménydús és jó dolgokban gazdag volt. Pl.:
Hát, van ez így.
Emellett megint felfedeztem buddhista gondolatokat, amiket szeretek, és buzgón lengetem őket zászlaimon. képletesen szólva. Mert jók. Pl hogy az ember időzzön a jelenében, mert az jó. Azzal váltunk emberré többek között, hogy képessé váltunk tervezni és emlékezni, de ez nem jelenti, hogy ez is a legjobb, legörömtelibb, legtudatosabb állapot nekünk. Viszont azt igen, hogy emberi létünknél fogva szeretünk így gondolkodni és érezni. Emiatt jó nagyokat lehet szenvedni. Egyszer mindannyian megdöglünk. Mind. És számtalan foszladozó hullaként fogunk összekenve valami pacsulival feküdni 5 méter mélyen egy lakkozott fakoporsóban, ahova döglött növényeket hajítanak utánunk, aztán sódert és hogy tuti ne jöjjünk ki, még egy jó nagy követ is odaraknak, gravíroztatva. De ettől még élvezhetem azt a sütit, amit most eszem. Akkor is, ha tudom, hogy a bérgyilkosok már körbevették a házat, és a maffiózó "barátunk" már vár a sírgödör mellett. Amin nem tudunk változtatni - akármilyen is legyen a természete egyébként - tényleg nem tudunk változtatni, úgyhogy ki kell élvezni azt a kis sütit. Ugyanez vonatkozik arra is, ha a múltról van szó. Van az a jó kis buddhista sztori, amikor a folyó mellett az öreg szerzetes ölébe kap egy szerényen öltözött parasztlányt és átviszi a folyón, aztán a fiatal szerzetessel mennek tovább az útjukon, és este megkérdezi az ifjú, hogy:
- Szerzeteslétedre hogy érhettél egy nőhöz????
Mire az öreg:
- Én már rég leraktam, te még mindig cipeled?
Szóval maradjunk csak a jelenben.
Valamikor tegnap eszembejutott, hogy az idei tiszap jó volt, az elsőhöz fogható szinte.
Megjegyzem, az idei tavaszom és nyaram egyébként is eseménydús és jó dolgokban gazdag volt. Pl.:
:)
