Learning to smile

Majd jönnek a képek, de lassan... Addig is elmondom, hogy kedden összefutottam Lilivel és Tibivel, és nagyon örültem nekik. Lili egyébként furi hatású, mert minden különösebb ok nélkül felvillanyoz a jelenléte:). Gondolkodtam okán, nemtom. Tibi most csendes volt. Kaptam sajtot, aztán mentek Zolihoz meditálni, én meg Aikidozni. Merthogy ezt vettem fel tesinek, és egyébként jó. Mozgáskultúrát iszonyat mértékben fejleszti, rengeteget lazít is, és el is fárad benne az ember. És igazából marha jó érzés, hogy valakivel lekülditek egymást kézcsavarásokkal 20-szor a földre, és aztán vigyorogtok egymásra.
Eszembe jutott ennek kapcsán, hogy Kas Gábor, aki karatézik, egyszer megpróbált az egyensúlyomtól megfosztani és a földre teríteni, és igen vicces volt, amikor nem sikerült neki. Szóval tanulság, hogy lehet, hogy az edzésen, sőt versenyeken is bárkit le tudsz venni a lábáról, de valós ellenfél nem feltétlen viselkedik ugyanígy. Nekem sincs meg még az az ösztönös reakcióm, hogy ha csavarják a kezemet, akkor fordulok úgy, hogy kevésbé csavarodjon, vagy hogy mindig szemben próbálok lenni az ellenféllel, mert nem szoktam meg. Többek között, mert nagybátyámon kívül talán nem is igazán tudott még senki számottevő erőt kifejteni rám. Ezért egyébként szeretem őt, hogy összecsomózta a karjaimat 1-szer, kétszer a hátamon, földre fektetve:)