Kapin/Cser Anita 25 éves, volt születésnapi izébizéje az Véndiákban, az ÁJK-ral szemben. Örültem, hogy megismertem néhány kedves új embert, rokonokat (egy gyógytornász és egy muzeológus párosát) és kollegákat (két tanárnéni, egészséges humorral).
Tekla és Zsolti pedig voltak oly kedvesek és meghívtak minket Pájóval és Zoli nevű barátjukat ebédre (finom volt) és jót beszélgettünk, társasoztunk. Naná, hogy Catan. Aztán javaslatomra barchoba, bár a kedves közönség a nagy ókori lázadóhoz méltatlan kitartást tanusított, a Göncöl szekeret alig akarták kitalálni. Ejnyebejnye:)
Aztán Fringe.
Bementem az Ajde Braćo együttes koncertjére először. Balkáni népek népzenéjét dolgozták fel. Igazából kicsit csalódás volt. A zenekar (általam valószínűsített) vezetője több hangszeren és énekhangján is állandóan jelen volt, az énekes hitelesen énekelte a népdalokat és a zenészeket sem mondanám rossznak, de az én szememet kicsit bántotta, hogy hangszerek terén meg sem közelítették az autentikus felállást. Volt egy tapan (ismertebb nevén davul ), és némi jóindulattal a darbukát is nevezhetjük népzenében használatosnak (bár a műanyag-fém darbuka számomra azért necces), de a tuba + 3 trombita + két szaxofon + ritmusgitár szerintem nem sok kapcsolattal rendelkezik már a népzene fele. Persze tudom, hogy pénz, de ez az együttes nem úgy nézett ki, mint akik tegnap kezdték ezt a műfajt játszani.
A másik probléma az, hogy a népzene általában tánccal van összekötve, amit nyilván nem mindig lehet koncerten is megvalósítani. Ez esetben viszont úgy érzem, hogy a zenét is ehhez kell igazítani, mert lehet egy témát százszor játszani, ha az ember táncol rá, de ha hallgatja csak, akkor nem lesz túl izgis harmadszorra ugyanaz a téma. Néhányszor próbálkoztak szólóval, de a trombitaszólista sem dobta meg nagyon a dolgot és a darbukát is, akármennyire jól is nyomta végig a ritmust, amikor a rézfúvosok kiálltak kicsit, hogy most kiélheti magát, nem nagyon villantott. A már fentebb említett vezetőnek viszont tényleg elismerésem, több hangszeren is szépen játszott.
Átmentem egy blues koncertre utána, de hamar rájöttem, hogy nem fog nekem tetszeni. Nem vagyok teljesen otthon a blues-ban, de úgy éreztem, ez csak részben az illetve az a szelete a blues-nak, ami számomra kevésbé kedves. Úgyhogy el.
Kifigyeltem a Fringe-es újságból, hogy van Tonett , úgyhogy oda jól elmentem. Persze ez véletlen is volt, hogy pont ott tudtam lenni, de így alakult, s jó volt ez így. Rita alaposan meglepődött, hogy én csak úgy megjelenek. Ez valamelyest jellemző. Mostanában kevesen mennek el olyan koncertre, ami nem híres együttes bulizós koncertje és nem ismerős koncertje. A Profundo tagjait is megleptük Pájóval, amikor a koncertjükről elmenőben megmondtuk a két gitárosnak, hogy nem véletlenül tévedtünk be a Bobek caféba a koncertjükre, hanem szánt szándékkal. Ez egyébként nem jó. Legalábbis a 16-26 közöttieknek kellene hogy legyen érdeklődése és vállalkozó kedve, hogy bevállaljanak akár ismeretlen dolgokat is. Szomorú:(
Szóval Rita meglepődött, aztán jeleztem a hogyhogyra, hogy csak úgy jöttem. Aztán játszottak. Szépet. Nagyon szépet. Mélyen meg tudott érinteni, kitölteni a kis lelkem. Nagyon szépen zenésítették meg Radnóti (és 1-2 más személy) verseit, mint kiderült, a zenekar tagjai külön-külön csinálták ezt, ami már önmagában is meglepő számomra. A legtöbb együttesben általában egyvalaki viszi az ügyintézés és a zenealkotás terhét és a többiek csak a zenélés legkonkrétabb részét csinálják. Egészen ritka szerintem, hogy egy zenekar majd' mindegyik tagja kidolgozott egy-egy dalt.
Annyira tele is lettem a zenével, hogy kiültem a magam gitárjával egy padra kicsit zenélni. Jó volt. Aztán jött két emberke és elragadtak magukkal egy társasághoz, akik gitárénekeltek és söröztek. Onnan viszonylag hamar eljöttem, mert annyira nem volt jó, bár a két elragadó ember kedves volt és meginvitáltak a Tabánba szerdánként, amikor is ott szokott lenni ilyen kis free music. Talán el is megyek majd. De csak mértékkel. Egy holland srác ebből a körből többször is lenyúlta a gitáromat és amikor már tovább is adta másnak, akkor kicsit összeráncolódott a szemem. A hangszerek fontosak.
Rita énekhangját most hallottam először nem Trinity-háttérrel szólni, és egészen meglepődtem, hogy milyen erős és tiszta hangon tud énekelni és verset mondani.
A csellista hangja is szép, és remekül csellózik; számomra nagyon fontos, hogy képes volt tetszőlegesen használni a hangszerét, a vonós játék mellett az ujjal pengetés sem volt idegen tőle. Pedig ez sok csellista hibája, nagyon sokat veszítenek ezzel a hangszerből.
Végül énekes-gitárosról kéne szót ejtenem, de nem tudok. Szép elektroakusztikus, nejlonhúros gitárja volt:)
