Én jól vagyok, pontosabban nem vagyok már egy ideje se jól, se rosszul, inkább csak elvagyok. Néha rosszabbul vagyok, néha jobban, de soha nem adom át magam a hangulatomnak, egy pillanatnyi lélekállapotváltozásnak nincs felettem hatalma. Elég kiegyensúlyozott vagyok és bételhetek gondolatimmal. De azért építgetem magam, már ahun lehet. Nemrég arra jöttem rá, hogy minden a legeslegjobban van ezen a legeslegjobb világon és elgondolkodtam azon, hogy vajon érdemes-e egy könyv elolvasása után átvenni belőle gondolatokat, vagy jobb várni még pár évet, amíg magamtól jövök rá olyan dolgokra, amit előttem már régen leírtak. Inkább a saját utamat járom, végülis úgysincs jobb dolgom, mint az elmélkedés. Nos ott tartottam, hogy ez a világ a lehető világok legjobbika, az egyetlen dolog ami nem jó, az legfeljebb én magam lehetek. Én egy ember vagyok csupán, a világ meg akkora kurvanagy, hogy nem várhatom el tőle, hogy olyan legyen, amilyennek én szeretném, ezenfelül mivel a világ ilyen, valószínűleg én vagyok az, aki nem olyan, amilyennek lennie kéne, a világ úgy van jól, ahogy van. Kreálhatok magamnak eszméket, amik húdejók lennének, de valamiért mégsem olyan jók, mert nem azok érvényesülnek mostand. Talán csak nekem jók azok az eszmék, valójában a világ mostani állapota sokkal jobb. Másrészről nem feledhetjük, hogy állatok vagyunk, mert nem vagyunk ám többek semmivel sem, így a természet törvényei ránk is ugyanúgy vonatkoznak. Miszerint az ersebb kutya baszik, példának okáért. Vagyis a normális cselekvés az lenne, hogy elnyomjuk a többi embert, csalás, gyilkosság, hazugság, vagy akármi árán és aki nem ilyen módon él, az az életképtelenebb és gyengébb egyed és a természetes kiválasztódás elvén logikusan az erősebb fog fennmaradni. Magyarán például én - aki tisztességes, becsületes ember vagyok és hidegen hagy a pénz és a hatalom, holott lenne rá lehetőségem, hogy bármelyiket megszerezzem magamnak - csak egy életképtelen korcs vagyok és ha ostobának tartok olyan embereket, akiknek a pénz a mindene, akkor talán én magam vagyok ostoba. Lehet, hogy bölcsebb vagyok az embereknél, lehet, hogy emberebb vagyok az embereknél, de nem biztos, hogy életképesebb vagyok a jelenlegi társadalmi berendezkedés közepette és végső soron a természetben a fő cél az érvényesülés: bármiáron. Vannak akik erősnek születnek, másoknak méreggel, átveréssel, csapdával és hasonló aljas ezközökkel kell kivívniuk maguknak a jogot az élethez. (Vagy lehetnek a tápláléklánc alján kiszolgáltatva, esetleg magányukba vonulhatnak, mert a nagyragadozók a tömegre mennek.) Gondoljunk csak az oroszlánra, a pókokra, kígyókra, meg mindenféle esőerdei állatkákra. Az élet nem csak játék és mese, az ember egymagában testesíti meg az összes állatot. Akiben több van meg, az az erősebb. Ha valakiben egyesül az elefánt, az oroszlán, a fekete özvegy, a vipera és a csótány összes hasznos tulajdonsága, az sokra viheti az életben, ellentétben azzal, aki csak egy zebrával büszkélkedhet. Na mindegy végülis, csak rámtört az írhatnék. Csak mert nem gondolom, hogy a világot nekem találták ki. Én szamár vagyok, nem bántok senkit, nem verek át senkit, nem utálok senkit, beérem kevéssel is. Nagy terhet cipelek, de nem esem össze, ki vagyok szolgáltatva a világ összes állatának, de nem adom magam könnyen. Vannak nálam életképesebbek, de én elvagyok a magam nyomorúságában és magányában. Boldogulok egyedül is. Igénytelen vagyok, de lehet, hogy így könnyebben boldogulok, mint az oroszlán, aki ugyan jobban él, mint én, de küzdenie kell érte. Nem nagyon tűnök boldognak, de valójában nem vagyok szomorú, vagy nem bánom a szomorúságot, szeretek egyedül lenni, és nem vágyom sokra. Éjszakánként kiülök a dombra és nézem az eget és nem érdekel semmi más. Én vagyok Füles. Nem lehet mindenki Füles, mert nem maradna hely a dombon, nem vágyom arra, hogy mindenki olyan legyen, mint én. Jól van így ez a világ, mindenki olyan, amilyen, amilyennek lennie kell. Próbáljuk meg elfogadni. Ha a Tibi minden héten venne Oakley táskát, az sem zavarna, sőt támogatom. Érdekel, hogy mások mit tartanak értéknek, vannak akik egy táskát, vagy éppen egy kanapét, lényegtelen. Ha valaki boldogan él, akkor mindegy hogyan teszi. Van akit egy autó tesz boldoggá, mást a lyukas nők bedugaszolása, tulajdonképpen mindegy. Mindenkinek más az értékrendje, nekem például nincsenis, mert én mindent értéktelennek tartok. Elfogadom az embereket, nem kell szidni senkit. Nyugodj meg Soma, és fogadd el a világot, mert úgyis csak egy darab szar vagy és semmin nem változtathatsz. És ha mégis akkor sem lesz jobb. Nem mindenki olyan, mint te. Mindenki más. Némelyek ugyanolyanok. Legyél egyedi. Az emberiséget, hisz ember vagy: ne vesd meg. Vagy vessed meg. Mindegy. Csak ne bosszantsd fel magad, inkább magadban keresd a hibát. Énis ezt teszem már egy ideje. Például nagy death metalos létemre most techno-t meg trance-t halgatok. Nem biztos, hogy az a zene, amit én annak tartok. Nem biztos, hogy CSAK az a zene. No de mindegy. Egy jó éjszakai bringázás után az északi összekötő közepén a sötét, csendes és magányos éjszakában elfogyasztott marcipános és csokis palacsinta után az áradó Duna moraját hallgatva egy hosszú és szellemileg-fizikailag egyaránt megterhelő nap után könnyedén átszellemülök és megbékélek a világgal. Kimondottan jólesik a trance a maga primitív egyszerűségével, mint a vonat zakatolása döbörög a basszus és szakít el szép lassan a valóságtól miközben az egyszerű dallam átrepít a metafizikai világba és már vajmi keveset fogok fel a környezetemből... nem kell nekem fű, hogy repüljek, nem kell alkohol, hogy örüljek, az én receptem a fáradtság, az éjszaka és a vonat zakatolása, vagy jobb híján a trance, vagy épp a doom metal, ahogy éppen jólesik. Az elmélkedés meg csak a hab a tortán, a fáradt szellemem megerőltetése lefoglalja minden energiámat és nincs időm feleslegesen tépelődni. Ne gondolj a világgal, ne rágódj magadon. Élj.

milyen üzletfeleid vannak Neked, Soma????

büfésnéni. minden héten szállít nekem csokit:P