Tegnap voltam Katánál, sok-sok idõ után. Most meg is nézem a blogját, hogy õ mit írt rólam. Még nem írt. Mindegy. Szóval jó volt. Rég nem látott kedves és entellektüel emberke, finom teával és olyan húggal, aki csinál palacsintát és hagy nekünk is. Elég elõnyös:). Nem egészen mellékesen megállapítottuk, hogy az utóbbi fél évben nem csináltunk semmi érdemlegeset. Ez fájt kicsit. Félévente egy jelentõsebb cselekedet kell az ember életébe, hogy mûködjön.
Mint 6 nappal ezelõtt megtudtátok, egy színdarabban legalább 7 fordulatnak kell lennie. Emberéletet tekintve heti 4-5 kisebb esemény, és félévente uszkve 2 nagyobb ajánlott. És persze itt is igaz, amit lentebb írtam, hogy az eseményt mi tesszük azzá, ha épp érdekes dolgok felé visz az ár, az önmagában nem jelent semmit.
Kata kimûvelt kicsit sorozatokból, lehet, hogy belenézek majd 1-2-be. Prison break-ben hajtogatnak madarat pl, és az origami csakraenergiák vonzereje odahúz emiatt. Kata nevetett és jó. Szeretem a nevetõ embereket, pláne ha egyébként is szeretem õket.
Este mentem Danny-koncertre (ennek okán még Katánál telefonban le lettem szúrva, de ez nem sokat lendít a blogon), és volt ott Zoli, Pljuskin meg Nóri meg Judit. És Nórinak volt szép szoknyája, bár nem az, amit õ varrt újonnan, de ez is szép volt. Néhány ruhadarabban férfilétem mellett én is nagy örömet lelek:) (kalap, sál, szoknya, effélék). Judit hozott megint sütit, finomat:). De most Danny nem kapott, mert elõzõ nap már kapott egyet.
A koncert szokás szerint egy órát csúszott. Igazából haragszom a magyar koncertszervezõkre ezért, mert igazán nem lenne nagy ügy belõni idõre a helyiségben a hangosítást, a fellépõk mézes tea szempontjából már teljesen jól el voltak látva, és a legelkésettebb rajongó is max negyed órával a kiírt kezdés után jelen volt. És bár tudom, hogy hatásszünet, meg ott voltak rég látott barátok (esetenként Nagyon rég látott Nagyon jó emberek), tehát még csak nem is voltak a körülményeim rosszak, de akkor sem szeretek állni fél órát, és ülni egy órát várva, hogy elkezdõdjön a koncert. Tudom persze, hogy ez az általános. Illés koncerten anno másfél órát álltunk, mire elõjöttek a színpad mögül az est fõszereplõi. Azt sem értettem, miért. De így volt. Változó, hogy ez hogy végzõdik, az Illés pl a befejezést a kezdéssel ellentétben idõre véghezvitte. Danny és Jude legalább tovább is tartották.
Maga a koncert nem volt rossz. Valami hiányzott. Nem tudom, mi. Volt egy olyan érzésem, hogy én nem vagyok elég százas ahhoz, hogy teljes valójában kiélvezzem, de sokszor meg tudni véltem, hogy maga a koncert is lehetne ennél jobb. Azért igyekeztem kihasználni a helyzetet, hiszen 2 éve nem volt már ilyen koncert. És azért jól is esett.
Leafblade számokkal kezdtek, amiket a helyszínen vásárolt aranyosan demóalbumos külsejû demóról este újra is hallgattam részben. Furi. Nagyon egyszerû kis számok általában. Jude-on látszik éneklés közben, hogy neki sokat jelentenek, (nagyon élénk mimikája van) de a számokból önmagukban nem mindent érezni. Danny váltott Anathemára egymagában a LeafBlade után, az is furi volt, mert akusztikusan játszik Anathemát, de nem igazán akar elszakadni az effektektõl így sem. Ez van, hogy jó dolgokat szül, például az általam már sok éve irigyelt effektjét, amivel tetszõleges hosszúságú felvételt tud visszajátszani, nagyon ügyesen használja és szép hangzásokat csihol vele. Viszont néha meg pont bosszantó, hogy mennyit nyomogatja ahelyett, hogy csak simán eljátszaná úgy, ahogy egy gitárral azt lehet:).
Szóval konklúzió, és fõképp tanulság, hogy más az a zene, ami a zenészben megy, és más az, amit a közönség hall. És az is különbözik, amit a lelkes rajongó hall, és az, aki elõször hallja azt a zenét.
A koncert zárása szokás szerint "klasszikus" számokból állt. Volt például The Boxer /Simon & Garfunkel/. Némiképp megkritizáltam Dannyt tettel, gondolattal, meg szóval, és bár mindegyik viszonylag finom volt /bár ez is relatív: Danny egy pillanatre felémnyomta a mikrofont, hogy eléneklem-e helyette/, azért utólag /Lehet, hogy tényleg el kellett volna vállalnom:)/ kicsit elszégyeltem magamat, mert ki vagyok én, hogy másvalaki koncertjén pattogjak, pláne, ha zeneileg kissé be vagyok szûkülve, redukálva, mint paraszthajszál a prés alatt, velem szemben meg olyasvalaki zenél, aki épp végigutazza kelet-Európát, és mindenhol megtölt 1-1 kisebb-nagyobb koncerttermet közönséggel. Mindazonáltal tényleg elrontotta kicsit, és igazán eljátszhatták volna rendesen, eredeti játékkal a számot, mert úgy azért szebb. Punktum.
Húsvétra, 5 és fél hét múlva hazajön Bence kicsilánya, Kriszta meg az én Pájóm és lészen akkor nagy mosoly.
Gondolkodtam a fenti fordulat-dolgon, és utólag mégsem vagyok biztos benne, hogy ezek a megfelelõ igényei egy embernek. Mindenesetre kiindulásnak jók. És jelzésnek, hogy nem szabad elpunnyadni, illetve leállni, hogy "most már oké" mert akkor az ember egyszer csak rájön néhány évvel késõbb, hogy gáz. Na, ezt jól megaszontam. Szerintem fejlesztem még a verbális kifejezõkészségemet. De kezdetnek ez sem rossz.
ui.: Úgy tűnik, hogy kevesen vettétek észre az oldalsávban a "Most éppen őket szeressük" rovatot. Úgyhogy most felhívom rá a figyelmet. A link 1-3 hetente cserélődik, annak függvényében, hogy találok-e valami érdekes linket. Időnként érdemes megnézni.
