HTML

Learning to smile

Friss topikok

Címkék

mert így maradhat ember csak az ember

2013.01.09. 19:42 karamcsand

tanulni kell

és én nem tanultam soha tanulni

az anyag sok, a jegyzetben random logikai ugrások vannak

de nem akarom, mert nem szabad megunni 

-

Olyan dolgok történtek, hogy Szilveszter volt Pájóval és Zhivel (de Kósa M nélkül), Karácsony volt minihangszóróval és csengettyűs angyallal, koncert volt Zselenszky, ahol játszottam, nem annyira jól, de elmegy (és büdös volt a hely a leányoknak), lettek új könyveim, elfogyott sok üveg méz, a Ponyvaregényben rajoltunk a munkával, nőtt a szeretetem és a tiszteletem egyesek felé, csak úgy röpködtek (és röpködnek) a születésnapok, tanítottam és tanultam, láttam a MálnaPC-t, láttam a külföldre szakadt szeretett barátaimat (kit élőben, kit Skype-on), lett hangológépem, nem lett több hitem magamban, és ki tudja, talán még többet fogok énekelni

-

Ki barátot talál, kincset talál*

*Nem, nem és nem, Gabrielle, ez a végszó nem lopás, mert ez írás és nem videó, egyébként se te mondtad, hanem Pedersoli, a vén nápolyi, avas süteményektől lopni márpedig nem lopás!

 

4 komment

I gave you _ _ _.

2012.11.05. 22:20 karamcsand

...szóval az úgy történt, hogy megtámadott minket a gyilkos cinke és nagyonféltünk és csak jött és kopogott és jött és kopogott és jött és jöttésjött és JÖTT..

öö üdvözlöm önöket, hölgyeim és uraim, frusztrációs ötpercünket hallották. Tehát:

  
 
A kifejező kép kifejezi a kifejezhetetlent: nem a Trollok voltak! Ellenben az idő vasfoga és egy élelmes tojásból született állat, amely úgy látta jónak, ha kihasználja az alkalmat és beköltözik az ablaktokba. Nem csináltam fényképet sajnos a további állapotokról, de tényszerűen ennyit kell tudni:

A két duplaablak között látható a mellékelt képen látható luk. Soma jön (mert bizonyos napszakokban cinke-szomszéd az első és utolsó lakásavató halloweenpartyját tartotta) és elhatározza, hogy itt valami történni fog. Mivel a takarólemez khm az idő vasfoga által megedzett, Soma külösebb segédeszköz nélkül nekiáll puszta kézzel letépni. Soma elhűl, azt látván, hogy a léc mögött egy irdatlan LUK leledzik, nem egészen mellesleg az ablakok alá benyúló vákuumkocsánnyal, aminek méretéről (megfelelő látószög híján) csak annyi sejthető, hogy egy cinegemadárnak bőven remek.

Ezt követően Soma elhatározza, hogy valaminek történnie kell. Körülnéz a lakásban, hogy mi van. Semmi van. Körülnéz a villanyóra- (vagy mittoménmilyenóra-) szekrényben és örömmel konstatálja, hogy van egy alig használt pur-hab (hiba no.1. Nem létezik olyan, hogy alig használt pur-hab). Soma nekiáll az ominózus ablak alatti beláthatatlan lukakat fújogatni. Igen, a pur-hab igen használt volt. Soma megpróbálja berhelni (hiba no.2.), aminek eredményeképp a kiszemelt helyen kívül Soma mancsa is igencsak habos lesz. És most jön a hiba no.3.: Soma megpróbálja lemosni, vagy ledörgölni.

[Aki nem ismeri, annak most mondom: A pur-habot nem szabad nedvesen vakarni. Ugyanis ettől elveszíti hab jellegét és keményedéskor nem a habszivacs keménységét éri el, hanem tömörödve kb az ipari gyémántét.]

Szóval a kezemről már lemondtam, de ettől függetlenül jött minden egyéb: takaróléc-keresés, takaróléc levágása, festése több felvonásban (a harmadik még mindig várat magára), utánvágás, felrögzítés. Természetesen közben az ember szigetelést keres, méretre vág, utánvág, újabb pur-hab adaggal rögzíti, utánvágja ismét.

Lényeg a lényeg: ide keménytojással szaporodó lény többet nem költözik be. A cinke másnap bosszúsan csipogott, de hát ilyen a cinkék sorsa. Kapott cserébe egy kis diót.

szün

Mit csinál az ember pur-habtól kikristályosodott kézzel? Nem, nem tart koncertet, mert lemondta amazt a helyszín. (lásd a következő epizódban A Zenész könnyei cím alatt.) Megy buliba. jó.

Szóval jött szembe a buli és így nézett ki:

  
 
Jó, ehhez még képzelj hozzá egy irdatlan tömeget, meg egy mérges közös képviselőt hajlali háromkor, de nagyjából szerintem ez a kép fedi a legfontosabb élményeket.
Kivéve talán az alábbi kettőt még. 'Könyvek után kutatunk mások lakásában' című rovatunk következik.

Szóval megláttam a konyhapolcon egy könyvet. Íme:

  
 
Szerintem ez ultramenő. A háziasszonykodás minden fortélyát meg lehet tudni, legalábbis ami az 1859-es viszonyokat illeti. A képen nem látszik, de ez egy VASTAG könyv.

A másik gyöngyszem a többi könyv között lapult...


... nyilván nem véletlenül. Ezt is bátran megveheti nekem az, aki tervezi egy McPherson-gitár megvételét is...

Szóval a party remek volt, megdöbbentően nagy lakásban volt, amiben hárman laknak, de a többtucatnyi vendég azért próbáratette a helyet. A Kit Ismerek? kérdés tekintetében a szokásos felállás volt: a házigazda, 1-2 tartozék (jelen esetben testvérek) és egy random istvános kivételével senkiről nem tudtam, hogy ki és a buli végére is max 5 nevet tudtam magamévá tenni.
Egy ideig az amerikai hatás érvényesült a DJ-fronton, mindenféle kortárs rap-hiphop-dupbsteppp zene ment, aztán a Benkő klán és tsai-k Machódították a Macbookot (érted..) és elindult az Álomhajó, számos egyéb retro jármű kíséretében. Ennek köszönhetően a tánc (és 1-2 egyéb zenei magatartásforma) is átcsapott az addigi randomrap- nagyonGesztikulálunk- ésközbenidőnkéntbenyögjükhogyBicsiz vonalról a végigtudomazösszesszöveget irányra, amivel mindenképpen nyertünk.

Szóóóóval Értékeljünk. Nem, nem, ez nem a holivud NA, úgyhogy nem értékelünk, hanem véleményt alkotunk.
Szerintem ez egy jó buli volt; nem volt nagyon gáz, nem volt ultrajó; nem volt benne ezernyi szerelmi dráma és kavarás, de azért nem volt eseménytelen; Kitartott az alkohol az est végéig nagyjából, de csak addig; volt érdekes szituáció, de senki nem mutogatott az érintettekre, mert ez már hajnali négykor történt egy létrán és az érintetteken kívül alig volt valaki a szobában; megismertem olyan embereket (vagy újra láttam), akikkel máskor is, nem csak buliban és egyáltalán, de nem volt katarzis; és stb.

Ennyit a partyról.------

Halloween-fronról még annyit, hogy tök helyett cukkini, a személyiségalkotáshoz pedig nincs szükség késekre.

HUÁÁÁ

  
 
------

Egyébként kultiválnám, ha nand megváltaná a világot és megoldaná, hogy ne kelljen folyton kommenteket törölni a gépi hadviselők ellen.

Egyébként dióhéjban az utóbbi hónapok lényege: Rengeteg dolog, rengeteg szerelés, plusz egy szak a college-ban, egy elmaradt elsőkoncert (azóta is gondolkozom, hogy a valódi első koncertet hogyan számozzam majd), egy szerémségi nyelvjárásgyűjtés zenei betétekkel (szerencsére nem kiskorú operaénekesek által), több Vodku/Cseh-Bereményi-est Gabival és Dórival és mikorkikkel, tanítványok matekból, gitárból (és lehet, hogy mechanikából is lesz), Anathema (jeeehaaa), Trace Bandy (már megint vöröskata nélkül, nem tudom, hol kacsmarog folyton az a jány), egy lekésett tünti (hívott a szekrényátszabás kötelessége), Maxy koncertje (elsősorban a társaság miatt volt nagyszerű, de egyébként crying like a crocodile), és húcseszdmegmiótanemblogoltam volt TiszaPé is. Annak jár egy külön mondat is. Legalább egy. Szóval volt jó társaság (béke, pácsa, lóve), meg jó új emberek, meg másik társaság (szintén nátbed) és megpróbált valaki (Ms X) hazaküldetni a táborból, mert veszélyes vagyok. HHHÁHÁHÁHÁHÁHÁ. A röhej csimborasszója, középiskolai élményeimet überelő módon pancser helyzetértékelésbő következő helyzetkomikum, omg de gáz volt. Szóval szerintem ebből az évből erre fogok emlékezni elsősorban sajnos.

---
Most szombaton Ferencz Réka kiállítását nyitja meg Bornai úr. Szeretnék ott lenni. Meg lesz szerda is.
És programozni KELL. és cikket fordítani. és boldognak lenni. és mézes teát inni. és rendet csinálni végre a világban, vagy legalábbis a szűkebb környezetemben. És mp3-at konvertálni és levelet írni és sokat hallgatni Mumfordot.

Szép álmokat

27 komment

bicycle challenge

2012.07.05. 12:01 karamcsand

Tegnapi nap útja.

Indulás 16 órakor a Bosnyák térről. Némi kacsmargással irány az Országos Vérellátó Szolgálat. Bringa kitámaszt, aláír, befekszik, fél liter vér off. Bringára vissza, Alkotás utca, Szilágyi Erzsébet fasor, Budakeszi út. Budakeszi út. Bringáról le, séta a Bíróságtól a Vízművekig. Bringa kitámaszt. Amazing Grace, továbbra is sok bizonytalan ponttal, ezúttal egyedüli basszusként. Bringára vissza. Budakeszi úúúút Jeeeehaaaah (legközelebb megmérem, de lehet, hogy mentem 60-al). Némi holisvagyok-party a T-székháznál, aztán Alagút, Andrássy út, éssatöbbi.

Napi folyadékbevitel: ~5 liter
Sópótlás: karfiolleves formájában (köszi Pájó)(és a dinnyéért is)
Út: 16 órától 20:30-ig
Tekerés: ~160 perc
Illat hazajövetelkor: hmmm.. Smelllyyyy
Hangulat a Budakeszi úton felfelé: OMG
Hangulat a Budakeszi úton lefelé: Mégilyetmégilyet

Szólj hozzá!

hm

2012.07.04. 10:36 karamcsand

vitakultúra..

1 komment

rékanekdota

2012.07.02. 20:24 karamcsand

Ma hallottam és kapcsolódik az előbbihez:

Két egyetemista lány beszélget, az egyikük mélyen vallásos és érdeklődik a másikról:

- Te milyen vallású vagy?
- Semmilyen.

- De azért meg vagy keresztelve, ugye?
- Nem.

- Akkor te mi vagy?

*

Egyébként megkaptam az OKJ-s papíromat. Végre vége. OMG, hogy mekkora **** volt ez a két év. Pedig már jártam egy-két oktatási intézményben..

*

Ez pedig a nap sikere!

Hűtőajtó átszerelve a másik oldalra Igeeeen. Ez úton kérdeném a nagyérdeműt: Mi értelme van egy hűtőszekrényben hegyes végű csavarnak? Fában, papírban értem, de egy előre gyártott műanyag-fém szekrényben?

Másik kérdés: miért nem terjedt el még az imbuszos csavar a normál csavarok szintjén? Kevésbé koptatja a csavarfej vájatát és a csavarhúzót is, szerintem igen hatékony eszköz. Az igaz, hogy a feje nem lehet olyan határtalanul lapos, mint társaié, de az esetek többségében ez teljesen mellékes. Most is kb mindent, amihez hozzáértem, azonnal cseréltem imbuszra. Ugyanis a régi csavarok teljesen ki vannak kopva, legközelebb már lehet, hogy nem tudnám kicsavarozni.

Egy-két hónapja vettem ezeket az imbuszos csavarokat bicóhoz. Olyat nem is kaptam, amilyet kerestem, csak hosszabbat, azt mondták, ez valószínűleg saját gyártású.

*

Aztán még az a nagy projekt, hogy a daloskönyv után (tényleg, erről nem is írtam: Csináltam új daloskönyvet, csillivilli lett, már alig várom, hogy a kezemben legyen a nyomdai példány) csináljak egy Extended Daloskönyvet, amiben vannak akkordok, meg a nagyközönségtől elzárt dalok. Illetve barátaim és üzletfeleim dalai. Ez ügyben az a nagy gondolkodás tárgya, hogy milyen formátumban lenne ez jó. Sok oldalas lehet, úgyhogy a daloskönyv tűzött, hosszában hajtott A4-e nem tűnik optimálisnak. Spirálozottban gondolkodom, ebbe talán már belefér akár a hosszában hajtott A4, de még inkább egy A5 vagy egy B-s méret, vagy más. Jó lenne összefutni Laci bácsival vagy valakivel, aki tud tanácsot adni és mellesleg árajánlatot is ad 1-2 példányra.

*

Hf for me: InDesign, LaTex, Excel makrók és Pivot-táblák. Minimum. Kéne még C#, PHP, JavaScript és egyéb nyalánkságok. Kis telhetetlen vagyok...

Szólj hozzá!

jó és rossz emberek, kortárs konzervativizmus, zene az életemben, barátok az életemben

2012.07.02. 00:18 karamcsand

Eltelt 3 hónap

Voltunk nyelvjárásgyűjtésen, de már rég elmúlt. A lényeg talán, hogy minden korosztályból találtunk kedves és kevésbé kedves embereket, értékes gondolatokat és közös facebook-ismerősöket. Szép volt minden, jó volt újra látni Salzkammergut városait, bár szeretném egyszer azt is átélni, hogy valódi oszták emberek valódi életét láthatom a csillivilli kirakatfalvak helyett. Talán élni kéne ott egy kicsit. De azt hiszem, hogy ehhez leginkább gazdag pacáknak kell lenni, ez meg mostanában nem aktuális.

*

Fél évig voltam munka nélkül és még most is csak részmunkaidős állásom van (egy hónapja). Bár ez az új hely sok szempontból maga a földi paradicsom, nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy 24 évesen még mindig nem tudom a magam útját járni a saját keresetemből, hanem folyton másra kell támaszkodnom, és ez sem önbecsülés, sem értelmes kapcsolat szempontjából nem jó. Depláne nem jó, hogy nem tudom megtenni, hogy Na most akkor nyáron elmegyek 1-2 fesztiválra, vagy Na most akkor költök számomra fontos dolgokra. Ez kétségbeejtő és tönkrevágja az emberi kapcsolatokat is számos esetben. És hiába tudom, hogy rajtam is múlik, de azért ennyire nem lehetek szar ember.

*

Hirtelen nőtt sok zene az életembe. Vicáékkal rock 'n' roll, Katáékkal blues, Zsófiékkal kórus. Hallgatni még nem hallgatok annyi zenét, mint fénykoromban, de szeretnék. Kata ilyen szempontból a legjobb alany, kifejezetten inspiráló és rengeteg jó zenét lehet tőle kapni, vagy éppen bíztatást, hogy Igen, amit hallgatsz, szeretsz, ami érdekel, az jó. Ez fontos. Beszélhetünk önálló ízlésről, autonóm személyiségről, de akkor is fontos. Ha nem így lenne,az utóbbi 8 évben egyfolytában zenét hallgattam volna és nagyon jól éreztem volna magamat tőle. Most mégis küzdök azért, hogy legyen az életemben zene. Mert az fontos. Nem rég betettem korai Anathemákat és újra átéltem, hogy milyen, amikor mindenem bizsereg tőle. Bizonyos szinten igazolódott az, hogy ez "depressziós zene", bár szerintem a legtöbben ezt úgy értették, hogy maga a zene depressziós, míg számomra ez azt jelenti, hogy amikor szarul vagyok, akkor tölt fel végtelen harmóniával és energiával. És ez jó. Olyan, nint egy puha paplan, ami azt susogja, hogy amit gondolsz, csinálsz, aki vagy, az jó, akkor is ha szenvedsz.

*

Történik lakásfelújítás (nem nálunk), stressz stressz hátán bugyog és újra és újra és újra azon töröm a fejemet, hogy felnőtt emberek hogyan viselkedhetnek úgy, mint egy kiskamasz kavarógép. Hogy felnőtt emberek hogy képesek úgy élni, hogy praktikus dolgokat nem tudnak. És most nem arról beszélek, hogy a festés-mázolás, az asztalosság, a csempézés minden tudományát átlássák (bár szerintem ezeket  meg lehet tanulni viszonylag rövid idő alatt), hanem arról, hogy meg tudják különböztetni a szöget a csavartól, a "játszós ruhát" a templombamenőstől, a sniccert a flextől.

*

Költöztük egyik lakásból a másikba, szerencsére most csak egy emelettel lejjebb. De ezzel is járt új bútor, ilyen pakolás, olyan vacakolás, találkozás szar emberekkel, akik a legelemibb gondossággal és fair-play-igénnyel sem rendelkeznek. És persze rengeteg-rengeteg feszültség, szervezés és fontos dolgok háttérbe szorulása.
Az ember minden ilyen lépésnél tudja, hogy valamit tett az életének jobb irányba tereléséért, de ez nem elég. Az kéne, hogy a mindennapokban is meglegyenek az örömök, a törődés, a kis sikerek, a foglalkozás olyan dolgokkal, amik nem a 'kell', az 'illik', a 'muszáj', a 'miért ne?' kategóriába esnek, hanem a 'mert nekem jó', a 'mert nekünk jó', a 'mert neki jó és képes vagyok neheztelés nélkül kedvére tenni' csoportokba.

*

Volt TiszaP megbeszélés és aztán beszélgetés az éjszakába. Jó. Vannak emberek a világban, akikkel alig találkozom, akik teljesen más célokkal, értékrenddel, mindennapokkal élnek, mint én, de az alapvető gondolkodásuk jó, az igazságosság iránti igényük jó, az őszinteségük és a szeretetük jó, a törődésük valós és ezért velük a találkozás mindig egy kicsi ünnep, egy kis melegség, amin ez a cédula áll: "Lehet, hogy soha többé nem találkozunk; lehet, hogy más emberek vagyunk és nem akarjuk egymást, de itt és most szeretlek és képes vagyok magamat, a tiszta és valós magamat adni neked"

*

A politikai helyzet továbbra is szar, én nem tudom, hogy lehet így politizálni. Amit látok, olvasok, hallok, az arról árulkodik, hogy a jelenlegi kurzus (és nyilván nem csak ők) gyerekes őrültekből, haszonleső maffiózókból, kedves hülyékből és manipulátor seggarcokból áll. A jobbak egyszerre több ilyen tulajdonságot is magukénak tudhatnak.

Ennek kapcsán jöttem rá arra az érdekes dologra (kicsit távoli asszociáció, de mindegy), hogy miért szar a magyar konzervatív polgári réteg. Tudom, tudom, nem mindenki szar, sőt, valahol senki se, de rosszul működnek ezeknek az embereknek a döntési mechanizmusai, az életvezetése, az ösztönös reakciókészlete.
Szóval: az a teóriám, hogy a konzervatív polgári réteg létrejöttéhez az szükséges, hogy hosszabb ideig jó módban éljenek valamilyen kétkezi munkából feltört családok. Ennek eszköze rendszerint egy jó üzleti érzékkel megáldott ember a családban, aki a kezdetben kétkezi munkát szépen lassan felváltja mások kétkezi munkájának értékesítésére, szellemi munkára, vállalkozás indítására.

Ezután pedig, ahogy John Adams mondta:
"Nekem most a politikát és a haditudományokat kell tanulmányoznom, hogy a fiaimnak legyen lehetősége matematikával, filozófiával foglalkozni. Fiamnak pedig matematikát, filozófiát, földrajzot, természetrajzot, hajóépítéstant, kereskedelmet és mezőgazdaságtant kell tanulniuk annak érdekében, hogy az ő fiaik már a festészetet, a költészetet, a zenét, az építészetet, a szobrászművészetet,a gobelin-, és porcelánművészetet tanulmányozhassák."

Azaz szépen lassan a "Csak a fiam többre vigye mint én" effekt kitermeli az új irányok felé haladó utódokat. Normál körülmények között (növekvő bevétel, nulla háború és családi tragédia) ez azt eredményezi, hogy az utódok jó körülmények közé kerülnek és ha nem kifejezetten lázadóak, akkor elkezdenek bekövesedni az elveik, szilárd értékrendet alakítanak kis, amit örökítenek és szinte határtalanul védenek. Mivel az anyagiak megvannak, igazolva is látják az elveiket és az "Ami van, az jó, és legyen jó másnak is" elv csak úgy burjánzik elméjükben.
Na ez nálunk másképp zajlott. Egyrészt a polgárosodás kései befutása miatt, hiszen nálunk a valódi progresszív polgárosodás csak a kiegyezés utántól és főleg a király elvesztésétől eredeztethető. Itt megszületett egy vadiúj réteg, csak sajnos nem jutottak messzire. Megindult az értelemre nyílás, a tehetségesek és az agresszívek térnyerése, az újgazdagok megjelenése, majd az újgazdag jelenség kitermelte az értelmesebb gazdagok körét és ezeknek kialakultak intellektuális és anyagi igényeik és jellemzően a konzervatívoknak némi fennhéjazása is kialakult.
Aztán ezek az emberek a szocializmusban meg lettek fosztva az anyagi előnyeiktől. Viszont egyéb szinteken meg tudták tartani jellemzőiket, szokásaikat és a szocializmus biztosította  ehhez a feltételeket (tiszta ruha, lakás, könyvek). Ez azzal az érdekes vonással járt, hogy megőrizték ezt a bizonyos konzervatív kultúrát, csak paradox módon ehhez nem volt meg az anyagi alapjuk. Ami azért kell. Nem lehet nagyképűen lekezelni egy kétkezi munkást, ha az jobban keres, mint te. Persze sokan megtették, és az őszinte hit magukban csodáka képes, de ettől még senkik voltak. A rendszerváltás után aztán jött megint egy újgazdag réteg, ezek a "régi konzervatívok" meg általában megmaradtak lecsúszott kispolgárnak.

Mi történik most? Ezek a lecsúszott kispolgárok és az újgazdag újpolgárok viszik a konzervatív vonal szekerét. Sajnos (már/még) egyiknek sincs meg az a jó értelemben vett kultúráltsága, ami egyébként sok konzervatívnak sajátja. Viszont mindkét réteg elképesztően hisz önnön maga fontosságában és nagyszerűségében és abban, hogy irányításra és hatalomra termett.
És, visszatérve a kezdetekhez: Ezekből lesznek azok a szerencsétlenek, akik beugranak a lecsóba és kiderül, hogy elvesznek benne, mert fogalmuk sincs az egészről. Ezekből lesznek az erőszakos mindentudók, akik mindent akarnak és azonnal és csak rombolás lesz a tevékenységük eredménye. Szeretném azt látni, amikor nem abban hisznek már a konzervatívok, hogy nekik kell védelmezniük a konzervatív értékeket, hanem magukban az értékekben hisznek és tudják, hogy mik azok. 
Jelenleg ugyanis sajnos fogalmuk sincs. És amikor ezt pótolni akarják, akkor 30, 60, 100 éves konzervatív idealógiákat vesznek elő, amik nevetségesek. Asszony konyhában/verve jó? A mezőgazdaság az ország fő rugója? A szex két ember között csak keresztény házasság intézményén belül lehetséges? Aki nem keresztény, vagy nem honpolgár, az biztosan gyanús? A külföldi hatalmak mindig csak hódítani akarnak?
Nevetséges, meghaladott gondolatok, amik ellen réges-rég küzdöttek a mindenkori liberálisok és vagy nyertek, vagy éppen veszítettek, de a történelem utólag igazolta őket. Azóta a szabad szex, a szabad házasság intézménye, a vallásszabadság, a szabad utazás általános értékek már, és nem liberális értékek. Sajnos a konzervatívok nehezen nőnek fel ehhez. Máshol is vannak problémáik, és védik a tökéletesnek hitt világképüket, de nálunk a lecsúszott kispolgárság olyan sértett hévvel, olyan kisszerű tevékenyéggel indul harcba, ami nevetséges és az ország szempontjából (és minden józan emberi szempontból) tragikus. Főleg, hogy nem képesek ezek a lecsúszott rétegek újra nagy levegőt venni és megbecsülést szerezni, hanem csak az észt osztják.

Ehhez némi aktuális adalék: az idei meleg olimpia kapcsán plakátot helyzetek el a városban, miszerint "10.000 homoszexuális érkezett a városba, fokozottan ügyeljen gyermekére!". 
A lengyeleknél pedig egyes pártok azért kampányolnak, hogy megszüntessék a méhen kívüli megtermékenyítést, ami egyébként a meddő párokat szülővé teheti. Mindezt azért, mert szerintük nem összeegyeztethető az értékrendjükkel az, hogy a gyermeknemzés szentsége nem úgy történik, ahogy az normál körülmények között szokott.
Mindkét jelenség szörnyen káros, és mélyen gyökeredzik a konzervativizmus ostobaságában, amely állítólag alapvető értékek nevében kérdőjelez meg olyan dolgokat, amik legalább annyira, sőt sokkal inkább alapvető értékek. Szólásszabadság, emberi méltósághoz való jog, testünk feletti rendelkezéshez való jog, stb.

Szólj hozzá!

Brüsszel - valami más, valami régi

2012.03.29. 00:38 karamcsand


Voltunk Brüsszelben Enikőnél, Pájóval és itt az ideje, hogy ezt is rögzítsem. 
Az utat a Malév-csőd nyomán keletkező ultraolcsó repülőjegyek és Enikő meghívása tette lehetővé. Úgyhogy egy hónappal korábban elhatároztuk, amit el kellett és mentünk. Magunk számára is meglepő módon könnyedén áthidaltuk a fapados jeggyel járó poggyász-problémát (csak kézi, csak 10kg). 

Repülni jó. Igazából az ablak adta lehetőségek olyan keveset adnak, hogy az ember nem is tudja igazán tudatosan érzékelni, hogy ő tényleg repül. Ahhoz azért kell egy panoráma, amit csak a pilóták élhetnek át. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer majd szeretnék kiugrani egy gépből és szabadesni a térben. 
A gyorsulást viszont mindig élvezem. A landolás kevésbé izgalmas, bár hazafelé azzá tette a pilóta; kb. annyira kecsesen landoltunk a betonon, mint ahogyan én tettem életem első biciklitúráján.

Brüsszelben múzeumból ki-be menetet nyomtunk természetesen. Nem voltunk nagyon sok helyen, de nem is mondható kevésnek, az átlagunkat véve közepes teljesítményt nyújtottunk. A leglényegesebbek: hangszermúzeum, csokimúzeum, városháza, mini-európa, képregény-múzeum, városi séták.

A csokimúzeum picike, de elég élő. A helyszínen egy bácsi megmutogatta, hogyan készülnek a csokifigurák, mindenki kapott kóstolót. A többi részében a kiállítás bemutatta a csoki történetét, fajtáit, alapanyagait. Nem egy nagy múzeum, a pesti minimúzeumokra emlékeztet inkább. De elég tetszetős, illetve olyan masszív csokoládéillat van az egész épületben, hogy utána garantáltan egy ideig az ember nem néz édesség után.

A hangszermúzeum egy nagyobb kiállítás, több emeleten szétosztva. Egy talán nyolc emeletes épületben van, aminek viszont csak három szintjét foglalja el, van még egy emeletnyi könyvtár, néhány szellős szint, ahol biztosan van még iroda, rendezvényhelyszín, vagy ilyesmi, a tetőn pedig egy étterem.
A hangszergyűjtemény nem kimerítő, de igen érdekes és vegyes. Az elején sok, magyarok számára ismerős hangszer van. Eni meg is jegyezte, milyen jó, hogy ilyen sokkal találkozott ifjú korában már.
Volt két berendezett hangszerész műhely, ami igencsak elnyerte a tetszésemet, és nagyon érdekes tagjai voltak jelen a hegedű-/ gamba-családnak. Néhol egészen nehéz volt eldönteni, hova sorolható egyik-másik hangszer. Volt néhány szokatlan kivágású vonós. Sajnálom, hogy ma már ilyeneket nem készítenek szériában, nagyon szépek.
Saját terepemen, a gitár-vonalon nagy elégedettségre nem lehetett okom, itt nem ez volt a hangsúlyos vonulat. De a mandolinokból azért akadt..
Fúvósból és billentyűsből meglepően nagy gyűjtemény volt, egy idő után már nem tudtam hova tenni őket a fejemben, annyi változata volt ezeknek a hangszereknek. 

A képregény-múzeum is szép, bár tény, hogy aki nem francia/belga, annak nem nyújt akkora élményt, mert mi nem ismerjük eléggé ezeket a meséket. Én anno nagyon lelkes képregény-olvasó voltam, ma is az vagyok, édesapám Kockás-gyűjteményét, a fellelhető Tintin-részeket, és nyilván a Hupikék Törpikéket is magamévá tettem, de mégsem mond nekem semmit a nem régen elhunyt Moebius neve, aki a belgáknál viszont nagyon is jól ismert.
A nem-mainstream képregényekből igazából csak Artúr, a szellem egy képsorát ismertem, de igen tekintélyes részt kaptak a Törpök és Tintin is. Utóbbi részben ismerős volt, 2007-ben a Centre Pompidou-ban a kiállítás egyes elemeit láttuk már. De az eredeti rajzok Törpapáról, amint épp kotyvaszt valamit, a fából elkészített gombaház és a 100 törp leírása mind élmény volt.

Brüsszel maga nagyon szép. A belváros természetesen itt is -mint mindenhol- az éttermekről és a turistákról szól, de valahogy nem volt olyan bántó, mint egyes városokban. A terület elég nagy volt és nem tudom hogyan, de sikerült távol tartaniuk az olyan civilizációs ártalmakat, mint a hangos popzene, a sulykolt márkajelzések, a túlzott forgalom. Ahhoz képest, hogy mik voltak az első információim Brüsszelről, ez mindenképpen figyelemre méltó.
Az egyetlen hibás pont a szemét-kérdés; tényleg rengeteg zsák van szerte a városban, amik rontják az összképet, de ez valahogy nekem nem volt olyan mélységesen elrettentő. Viszont a külvárosban is nagyon takaros házacskák voltak, a reptér irányában lévő agglomerációs/ falusi (?) területen teljesen egyenletesen téglaépületek foglaltak helyet, a belvárosban pedig egymást érték az aranyosabbnál aranyosabb szendvics-házikók. Tudjátok: azok, amik alig néhány lépés szélesek, de esetenként 2-3 emelet magasak. És minden szabad felületen megjelentek rajzok, amelyek többségükben nem graffitik, hanem képregények hősei. Vagy kicsit kijjebb, egy zenebolt lábazatán éppen John Lennon üldögélt.

Enikő kijött értünk a Midi-re és az első napot illetve a keddet velünk töltötte.  Ez úton is üzenem, hogy nagyon jó házigazda volt és köszönünk mindent! Kedd este társasoztunk egyet (Sherlock Holmes-játék a Baker Streetről), egészen végkimerülésig.

Kicsit sajnáltam, hogy így alakult az időbeosztásunk. Persze, sosem lehet tökéletes, sosincs elég. De nekem valahogy egy ilyen külföldi látogatásban, egy ilyen szép és változatos városban is a legfontosabb az ember. És ebből azért volt egy kis hiány, nem sok idő maradt igazi beszélgetésre, és mivel ebből itthon sem vagyok túlzottan ellátva, Enikőt pedig eleve nem látjuk gyakran személyesen,  hiányérzetem volt.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy nagyon sok kérdést vetett fel bennem újra ez az út. Annyi hatás ért, hogy megfelelő mértékben kizökkentem és újra eszembe juttatta az életem alapvető kérdéseit és az ezekre adott válaszok kapcsolatát a valósággal.
Bocsánat a faramuci megfogalmazásért; konkrétan például felvetette azt a kérdést, hogy milyen munkát akarok végezni, milyen helyen, milyen emberek között; hogy miben hiszek, mik azok a pontok az életemben, az elmémben, amikre támaszkodhatok. Meg még sok hasonló. Talán nem is lehet ezeket így megfogalmazni, megfogni, mert nem konkrét vagy-vagy kérdésekről van szó, hanem inkább egy olyan közérzetről, mint amit az egyszeri indián él át, amikor körbevezetik Detroit egy autógyárában és a belvárosban. Egy pillanatra eltávolodik az ember nézőpontja a megszokottól, még ha hazatérve ez vissza is ugrik, mint egy kifordított teniszlabda.

A brüsszeli szangha nagyon tetszett. Pici, aranyos, de éppen ezért egészen más a légkör. Számomra egy uszkve 5 fős alapcsapatra épülő 10-20 fős közösség sokkal jobb terepet nyújt meditációra és a dharma megtárgyalására, mint egy nagy közösség.
Arról nem beszélve, hogy van közös főzés, beszélgetés egy fiatal nemzetközi csapatban, ahol Gondolatok vannak. És elég széles spektruma az embereknek, akiket azért erősen összeköt a buddhizmus.
Ezt irigylem.
Valahogy annyira el vagyunk itthon távolodva egymástól, általában magányosnak érzem magamat. Pedig én elvileg egy szociális ember vagyok, együtt lakom a kedvesemmel, vannak barátaim, testvéreim, eljárok olykor itthonról.

Felmentem egy meditációra végül kedd este. Nehezen szántam rá magamat, mert még mindig nem tisztázott a kapcsolatom a buddhizmussal. Úgy érzem, túl sok fenntartásom van ahhoz, hogy elfogadjam a tanítást, a módszereket és a lámákat, ugyanakkor nagyon pozitív hatásai vannak a meditációnak, amint kár lenne csak úgy veszni hagyni.
A terv az, hogy a pesti szanghát olykor látogatom, itthon is esetleg dolgozom magamon, és meglátom, legközelebb mit válaszolok arra a kérdésre, hogy 'Are you a practicer?'

-
Meglepően hamar visszaugrik az ember élete a régi kerékvágásba. A hazatérés estéjén még elmentem Zhivel Vodku/Cseh Tamás-koncertre és bár meséltem neki a kérdéseimről, valójában már akkor elmúlt az útból fakadó zaklatottságom nagy része. Zhit ezzel szemben kell kicsit szeretni, ráfér.


Nem élek könnyű napokat, muszáj erőszakot gyakorolnom magamon, feladatokat kitűzni, határidőket, szabályozni magamat, mert teljesen szét vagyok hullva és emiatt időnként komolyan veendő görcseim vannak. Nem számítva a nyilvánvaló bajokat.

2 komment

A blogolás céljáról

2012.03.29. 00:37 karamcsand


Mosogatás közben jutott eszembe, miközben az Intouchables zenéjét hallgattam, miért is írok blogot. A blogolás célja (számomra, ebben a pillanatban) a személyiségem lenyomatának készítése. Ez természetesen nem egyenlő a korábban itt is megjelentetett "a blog a lélek tükre" mondattal. Csak egy lenyomat, egy nyom, valamelyest olyan, mint az ember élete az utána következők számára. Hogy ki áll az egész mögött, azt soha nem fogjuk megtudni, de valami esszencia leszűrhető. És ez jó.
Persze ennek célzottja az én, a mindenki és a "nem én, de azért nem akárki" is. Talán számukra jelenthet igazán sokat ez, ha tudják jól olvasni. És ha tudok jól írni.

Szóval következzen itt most egy lenyomat-darabka: zene
Ez is lenyomat, hogy éppen mi az a zene, amit hosszú távon el tudok viselni, sőt: jól is esik esetleg. Korábban nem tettem ilyet, talán csak a trú retro válogatáskazetta-műfaj örökítette meg néhol a személyem, személyiségem ilyen kivetüléseit.

Pedig ez fontos. Tudom, hogy a kamaszkorom Anathema/Apocalyptica-korszaka nem volt véletlen. Tsiga persze jó időben, jó helyen talált meg engem velük, de tény, hogy a legtöbb ember két perc után "depressziós zenének" titulálta ezeket anno és nem értették, hogy engem miért tesznek boldoggá. Pedig..

Most ők a zenéim:
Intouchables (Életrevalók) soundtrack
Jozé González
Szabó-Zsákai-Böhm trió felvételei sok évvel ezelőttről
Moriarty-Clementine és még nem egy daluk
(Róluk annyit érdemes rögzíteni, hogy olyan emberekből áll, akik Franciaországban nőttek fel, de a felmenőik amerikaiak, így igen természetes módon szintetizálnak két zenei kultúrát, némi egészen egyedi burjánzással)
Red Riding Hood soundtrack, különös tekintettel a Fever Ray - The Wolf című számára.  Azt hiszem, be fogom válogatni a bringás zenék közé. Elég popsizene, de attól még yuhhhheeeooooooo.
Erik Sumo - My Rocky Mountain. Tőlük nem kell a falra mászni, de valami sötét nyílt téren hajnali kettőkor szívesen behullanék erre a zenére. Tényleg, lesz Zagar koncert nemsokára!
Porcupine Tree - szintén populáris (legalábbis az én mértékemmel), de attól még igen megfelelő bringás és nem bringás célokra is
Pál Utcai Fiúk
Kiscsillag - Légy szíves

-
Lábjegyzet: Szeretném összegyűjteni valahova életem fontos mondatait. Talán ide, talán majd egy eljövendő személyes honlapra. Azokat a mondatokat, amik újra és újra felemelik elmém karmesteri pálcáját. 
Pl.: "Nem válhatunk mások hasznára, amíg zavarodottak és zaklatottak vagyunk"; Egy már emlékezetem homályába vesző mondat Marcitól arra vonatkozólag, hogy azért jegyzetelek-e, hogy ne kelljen odafigyelnem;  vagy ez a néhány sor Pratchett mestertől: "A népek ugyanúgy össze vannak zavarodva ebben a kérdésben, mint a csodákat illetően. Például mikor valaki a körülmények különös összjátékának köszönhetően megmenekül a biztos haláltól, arra azt mondják, csoda történt. Pedig ha valaki belehal az egymásra következő események furcsa láncolatába - az az olaj éppen oda fröccsent, a biztonsági korlát épp ott volt szerkezeti hibás -, azt szintén csodásnak kellene minősíteni. Csak azért, mert nem szép dolog, ami történt, mégis csodaszámba mehet."

1 komment

Bloghalál/ halál/ Vodku/ familyB/ utazás

2012.02.29. 03:09 karamcsand

Mielőtt a blogol megsemmisítette volna a postomat, éppen ott tartottam, hogy hogyan kell kezelnie egy előadónak a közönséget, de most újra elölről.
Szóval..
Voltam az imént a Vodku által prezentált Cseh Tamás-sorozat egy újabb epizódján. Le kell sazögezni, hogy én szeretem a Cseh-Bereményi dalokat és merem azt gondolni, hogy tudom is.
Ilyeténképpen pedig meg kell mondanom, hogy bár rendkívül jól éreztem magamat, sajnos kritikával kell, hogy illessem a zenekart, köztük is elsősorban a frontember Bata Istvánt.
Ugyanis szerintem nem igazán Cseh Tamásra termett előadó. Nem kárhoztatom, mert Tamás nem egy könnyű műfajt hagyott ránk, de ha már színpadra lép, akkor hát ott nyilván csinálni is kéne valamit.
Számomra Cseh Tamás egyrészt játékos, másrészt sámán. Utóbbi alatt azt értem, hogy az előadás alatt transzba esik és átadja magát annak, amit énekel, amit játszik.
(közbevetném, hogy egyszer egy színésztől hallottam hasonló véleményt. Azt mondta, van a "mesterember" színész, aki jól megtanulja és jól eljátssza a szerepet és van a "varázsló", aki átlényegül. Utóbbihoz persze kicsit őrültnek kell lenni.)
Bata számomra nem teljesíti ezt. És bár senkivel szemben nem lehet elvárás, hogy varázsoljon, de azért egy őszinte játékra számíthat az ember. Ő viszont inkább mesterember módjára megtanulja az egészet és nagy hévvel előadja. Csak sajnos néhol kilóg a lóláb és nem elég jó mesterember ahhoz, hogy ezt a problémát megoldja.
Konkrétumok. Az előadás alatt minden dal előtt mondott néhány mondatot és a dal alatt megpróbálta eljátszani a dal szerepeit, de olyan erőlködősre sikerült a dolog.
A másik számomra nagy fájdalom. Mintha nem tudta volna, hol van. Úgy értem, alapvetően egy klubkoncerten másképp kell viselkedni, mint egy nagykoncerten/ fesztiválon/stb. Az nem működik, hogy egy klubkoncerten kirakja a kottatartóra a füzetét, minden dal után lapoz és elejétől a végéig lejátssza azt, ami ott van. Megjegyzem, még így is olykor hibákkal.
Az sem működik, hogy amikor bekiabálnak, hogy most melyik CsT-dal legyen, akkor azt nem tudja jól lereagálni egy poénnal vagy esetleg azzal, hogy eljátssza azt a dalt. Ugyanis volt ilyen a második menetben és - szemben az elsővel - itt elvileg kötetlenül, vegyesen jöttek a dalok (az elsőben Levél Nővéremnek volt). Akkor miért nem fér bele egy spontán dal? Akkor is ha egy tapló kéri beordibálással, simán elnyomhatták volna.
Az is fura és oda nem illő, hogy egy klubkoncerten a gondosan végigjátszott program után színpadiasan meghajol, majd egy kis taps után rögtön visszaül egy számra, aztán ugyanez még egyszer, azután viszont akkor sem játszik már dalt, amikor nagyon erősen teper érte a közönség. Ez olyan mű. Nem ráadás. Ha valakit visszatapsolnak, akkor játssza, ami az eszébe jut és egy jó klubzenésznek jusson eszébe sok minden!
Most , hogy kipanaszkodtam magamat, azért elmondom, hogy jó volt a koncert és legközelebb is elmegyek, március huszonXedikén. És riszpekt Bata két zenésztársának, Szabó Árpádnak és Takács Szabolcsnak, igazán remek és multitasking zenészek. Szóval gyertek ti is (ha még ugyan elfértek)!
*
A koncerten megismertem egy újabb szimpatikus hölgytagját a B. családnak amellett, hogy a másik két -már ismert- jeles személy is jelen volt, úgyhogy jó volt a társaságom az esthez.
A közönség soraiban pedig láttam K.Ildit és a párját is. Bár sosem voltam vele pacsi-viszonyban, azért jó látni.

*
Sokat gondolok az utóbbi két hónapban a halálra és ez nem túl jó. Nyilván van köze ahhoz, hogy kicsit be van még mindig szűkülve az életem (vagy legalábbis a pszichém ezt képzeli) és nincs munkám, de azért nem kéne szó szerint halál frusztráltnak lennem. Hiszen van, aki szeret, olykor találkozom a barátaimmal, vagy vagyok a maihoz hasonló jó koncerten. Majd összeszedem magamat

*

Megyünk Brüsszelbe hoHOJJLY! (március közepe-vége)
Megyünk nyelvjárás-gyűjtésre HohhHoJJJJ! (nyár eleje)
Tényleg, ha esetleg képben vagytok jól táncolható népdalok ügyében, akkor osszátok meg velem! Akarok ilyeneket tudni, hogy alkalomadtán lekísérhessek ilyen-olyan mókákat.

Szólj hozzá!

Néhány mondat a magyar nyelvről

2012.02.28. 12:59 karamcsand

Találtam a galamuson egy jó cikket a magyar nyelvi kánon kialakulásáról. A cikk igen hosszú, és azt gondolom, sok helyen magánvéleményt fogalmaz meg, de mindemellett szakmaiságához nem férhet kétség, úgyhogy akit érdekel, nyomjon rá a post végén a linkre.
Engem már régóta izgat a magyar nyelvhez fűződő nemzeti érzés, mert ez a politikában is nagyon gyakran megjelenik és szinte megdöbbentő indulattal tudják ezt emberek használni. Az igazán meglepő az, hogy az emberek vevők is erre, tehát a politikai elvakultság mellett kell hogy legyen valamiféle beágyazottsága annak a sok közhelynek, amivel ilyenkor vagdalkozni szoktak. És az ebből fakadó indulatnak.
Ez a három bekezdés nekem adott válaszokat, úgyhogy itt most közreadom és rögzítem az emlékezetem számára. 
 
"Láttuk, a „nemzeti nyelv” kialakulása más nyelveknél is hasonlóan zajlott: egy hatalmon lévő csoport saját nyelvváltozatát nevezte ki „közös, minden nyelvváltozat fölött álló” nyelvnek. Van azonban egy nagy különbség a magyar és például a francia, illetve angol sztenderd kialakulása között: Franciaországban és Angliában ez az önkényesen kiemelt változat a politikai hatalmon lévő csoport nyelvváltozata volt – nálunk viszont a történelmi körülmények miatt nem pusztán a politikai, hanem a kulturális hatalom volt a meghatározó tényező. Szintén fontos, hogy a politikai hatalom ebben az esetben természetesen nem a fennálló, intézményes politikai hatalmat jelenti, hanem azt, ami az intézményes hatalommal szembenálló függetlenedési törekvések szellemi irányítóinak kezében összpontosult. Mindkét különbség nagyon fontos. A kulturális tényező azért, mert elrejti a kiemelés önkényességét: úgy tűnik, mintha a kultúra irányítói által választott változat nyilván a műveltség szempontjából legmagasabbrendű változat is lenne egyben. A politikai hatalom másfajta jellege pedig azért, mert a „nemzeti nyelv” létrehozására tett törekvések, a közös nyelv védelme így a kezdetektől olyan értékekkel kapcsolódott össze, amiket nem szoktunk megkérdőjelezni: a nemzeti függetlenséggel, az anyanyelvhasználat jogával.

Ne felejtsük el: a 18. század második felében széles körben elterjedt az a gondolat, hogy a nemzeti lét megteremtésének alapvető föltétele a nemzeti nyelv – így aztán a magyar nemzeti törekvések támogatói számára különösen sokkoló volt II. József nyelvrendelete (1784), amellyel a németet tette meg az oktatás, a felsőoktatás és a hivatalok nyelvévé. 1790-ben, halálos ágyán ezt a rendeletet is visszavonta, s ugyanebben az évben megkezdődött a magyar nyelv lassú térnyerése a sztenderd funkciókban (a latint, illetve németet váltva): először az országgyűlés jegyzőkönyveiben váltottak magyarra, és bevezették a magyart az iskolai oktatásba, ekkor kapott egyetemi tanszéket is; 1805-től a törvényeket magyarul tették közzé, 1830-tól az állami hivatalnokoknak magyarul is kellett tudniuk – végül pedig 1844-ben a magyar lett az államnyelv. Nem csoda, ha a nyelv ilyen történeti helyzetben óriási figyelmet kapott, s az is érthető, hogy minden tisztességes hazafi a nyelvújító mozgalom körül sertepertélt.

A „nemzeti nyelv ügye” és a kiemelt változat ügye – nem akkor, hanem későbbi időszakból visszavetítve – így szinte szükségszerűen fonódott egymásba, s rejtve marad, hogy a „nemzeti nyelv”-nek nem föltétlenül, valamiféle belső nyelvi tökéletesség folytán kellett azon a nyelvváltozaton alapulnia, amelyen alapul. Mivel ezekhez a megkérdőjelezhetetlen értékekhez (nemzet, függetlenség, szabadság, magyarságtudat) Kazinczynál és a 19. század utolsó harmadától újra az „egységesség” eszménye is társult, az egységesség egyértelműen pozitív értékjelentést kapott, következésképpen a „rossz” címke rákerült mindarra, ami az egységességgel szemben áll – ilyen például az a gondolat, hogy a nyelvváltozatok egyenértékűek."
 
forrás: galamus.hu  

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása